2012. május 21., hétfő

Afroholic - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 41.

A múlt hét folyamán Gacsályi Erzsébettel ismerkedtünk meg az R-zsivarr blogról. Erzsébet azt szerette volna, ha a következő interjút Füller Eszterrel készítenénk, aki Afroholic néven alkot. Így is tettünk, megkerestük Eszter, s most Ti is megismerhetitek egy kicsit közelebbről. Fogadjátok őt szeretettel!:)

Kedves Eszter, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar az Afroholic név?

A nevem egy korábbi hobbimból, az afro hajfonásból ered, a "holic" pedig függőséget jelent. Évek óta foglalkozom afro frizurák készítésével, és mivel először ezen a néven tettem közzé a munkáimat, később az ékszereket is hozzáadtam a publikált albumokhoz.

Az ékszerkészítésen belül is több mindennel foglalkozom. A fő profilomnak talán az újrahasznosítást nevezném meg, de készítek még száradó gyurmából és szalagokból is kincseket. Röviden úgy foglalnám össze, hogy lényegében mindenből, ami a kezembe akad.:)


Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

Gyermekkorom óta számos művészeti jellegű dologba vágtam bele. A zenélés, a tánc, a színjátszás, a kézművesség és a rajzolás, az ilyen szintű önkifejezés valahol mindig az életem része volt. Ezért is szakosodtam vizuális nevelésre a főiskolán. Az ékszerkészítés maradt meg ezek közül jelenleg a legaktívabb hobbiként, körülbelül másfél éve foglalkozom vele. Eleinte ajándéknak szántam őket vagy magamnak készítettem. 


Milyen munkákat készítesz?

Igyekszem a legkülönbözőbb technikákat kipróbálni, vagy az adott dologból a legtöbbet kihozni ami épp a kezembe kerül. Az újrahasznosításon belül személyes kedvenceim a kidobásra szánt fülhallgatókból, billentyűzetekből és egyéb geek-szemetekből készült ékszerek, de elég népszerűek a különböző cipzár gyűrűk, hajdíszek és nyakláncok is. 



 

Ezek többnyire az extravagáns és bevállalós csajok sajátjai, de elegánsabb darabok is megtalálhatók a repertoárban, méghozzá a szatén szalagokból készített virágok és masnik. 

 

A népi motívumok ihlette gyurma fülbevalók a legfrissebb munkáim. Hatalmas megtiszteltetés ért amikor megtudtam, hogy egy menyecskeruhához érkezett az egyik rendelés.


Milyen technikákat alkalmazol?

A gyurmázáson és a lamináláson kívül a többit nem nagyon tudom megnevezni. Ragasztok, varrok, lakkal, gyöngyökkel, műkörmös alapanyagokkal dekorálok... vagy éppen akrillal. Általában nem egyfélét alkalmazok, nem is figyelek rá, csak a végeredményre. Tervezni sem nagyon szoktam, pont ezt élvezem benne, bár az iparművészeknek gondolom most égnek áll a hajuk.:)


Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

Az újrafelhasználás legnagyobb szépsége a rengeteg lehetőség. Egyedül azt kell meghatároznom, hogy nyaklánc, fülbevaló vagy éppen hajpánt lesz-e belőle, a többi jön magától. Ha éppen akkor nem, félreteszem későbbre. A másik jó dolog, hogy nem - vagy szinte csak egy-két dologból - tudok több darabot készíteni, így folyamatosan át kell állnom egy következő textúrára, stílusra vagy technikára. Ennek a hátránya az, hogy így azok az emberek, akik éppen aktuálisan nem követik a feltöltéseket, lemaradnak olyan kincsekről, amiket sajnos miután már elkeltek, alapanyag híján nem tudok utángyártani. 


Jelenleg min dolgozol? 

Az időm nagy részét most a tanulmányaim töltik ki. Nincs félbehagyott munkám, az eddigi kollekciók bővítésén, javításán dolgozom. Szeretnék árusként részt venni vásárokon is a nyár folyamán, ezek után érdeklődöm. 

Van kedvenc munkád?

Minden munkám a szívemhez nőtt, és mivel kevés van belőlük, kifejezetten nehezen válok meg tőlük. Ugyanakkor boldoggá tesz, ha valaki szívesen hordja őket, és visszajelzésként küld pár szót vagy egy fotót, amin épp az én kincsemet viseli. 


Az abszolút kedvencem egy több szempontból is rendhagyó "alkotás". Nem olyan régen egy ismerősöm azzal a kéréssel állt elő, hogy egy Hextech Janna akciófigurával szeretné meglepni a párját a League of Legends nevű játékból. Miután kiszótáraztam a Google-ból, hogy tulajdonképpen miről is van szó, kiderült, hogy egy tíz (!) centis gyurmafigurát kellene alkotnom a játék karakterét leginkább megközelítő részletességgel. Elvállaltam. 


Mit jelent számodra a Made With Love?

Jelenleg lehetőséget, együttműködést, alkotást és gyönyörű, igényes portékákat. Nagyon tetszik ez a kezdeményezés, remélem eléri a célját, és ez után hazánkban is jobban megbecsülik majd a tehetséges kézművesek munkáit. 


Vásároltál már a madewithlove.hu-n?

A rendszerezéssel és a rendrakással kissé hadilábon állok, ezért a barkácsdobozok és az ékszerállványok különösen jól jönnének. A közeljövőben tervezem egy-két ilyen jellegű hasznos holmi beszerzését.

Barkácsdobozok, kreatív dobozok

Álló és forgó ékszerállványok
  
Hol lehet Téged megtalálni?

A Facebook oldalam a legnépszerűbb, a legtöbbet ezzel tudok foglalkozni: http://www.facebook.com/pages/AFrOhOlIc/169379996410060 jelenleg is fut egy nyereményjátékom, minden érdeklődőt várok szeretettel!

♥ Kedves Eszter, köszönjük szépen az interjút!:) A további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)
Kedves Olvasónk! 2012. május 27-én éjfélig játszhatsz Afroholic és a madewithlove.huközös nyereményjátékán, amelyen az egyik nyeremény az alábbi fényképen látható cipzár virágos fekete hajpánt Afroholic felajánlásából.



A másik nyeremény pedig egy XL méretű hajpánttartó a madewithlove.hu felajánlásából.


XL méretű hajpánttartó*


 (*A fotón látható hajpántok csak illusztrációk, nem képezik a nyeremény részét.)
 
Ha kíváncsi vagy a korábbi beszélgetésekre, akkor itt találod őket. 

2 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...