2012. május 14., hétfő

R-zsivarr - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 40.

A múlt hét folyamán Lidérckével, vagyis Lehőcz Dórával beszélgettünk, aki Gacsályi Erzsébetnek adta tovább a stafétát. Erzsébetet az R-zsivarr blogról már ismerhetjük, most pedig nálunk is bemutatkozik.

Kedves Erzsébet, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol?

Tulajdonképpen a fő profilom az újrahasznosítás. Vagyis turkálóból szerzett anyagokat gondolok és varrok táskává, valamint a gyöngyfűzést is szeretem és minden kézműves dolgot. Újítottam már fel kisszekrényt és karospadot is. Most nyáron 4 db régi fa széknek lesz új külseje.


 Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

♥  A gyöngyözést már 4-5 éve csinálom, a táskavarrást kb. 2 éve, de igazából már gyerekkorom óta varrtam magamnak ruhákat, keresztszemeztem és kalocsait hímeztem. Aztán kicsit másfelé vitt a munkám, de mióta egy kis faluba költöztünk, újból előtérbe került ezt a szenvedélyem. Ruhát már nem, de a táskákat annál nagyobb szenvedéllyel varrom. Az Édesanyám adta anno az inspirációt, hiszen nagyon szépen riseliőzik és hímez.


 ♥ Milyen munkákat készítesz?

Szoknyákból főleg táskákat, de apróságtartókat is szoktam varrni a lehulló darabokból, gyöngyözéssel nyakláncokat és karkötőket ill. most a lábdíszekbe szerettem bele.


Milyen technikával dolgozol?

Varrásnál különleges technikát nem alkalmazok. Időnként, ha a darab megkívánja, akkor masnit és virágot szoktam rávarrni, a gyöngyözésnél sima fűzés és a szembefűzést alkalmazom.



Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

Az alkotásaim "ránézésre" születnek, hiszen nálam a gomb van meg előbb és utána kreálom hozzá a kabátot, vagyis meglátok egy szoknyát (vagy pl. függönyt) a turkálóban, hazahozom, és itthon megnézem, mit tudok kihozni belőle, milyen legyen a formája, milyen fül illik hozzá. Utána már csak a megvalósítás következik.


Jelenleg min dolgozol? 

Jelenleg egy lábdíszen dolgozom, ami szembefűzéses technikával készül, viaszos üveggyöngyből és kásagyöngyből.



Van kedvenc munkád?

♥  A kedvenceim a pöttyös anyaggal megbolondított táskák, de a gyöngytyúktollas csatokat is szeretem csinálni hiszen azok is pöttyösek.:)


 Mit jelent számodra a Made With Love?

Szívvel-lélekkel. Számomra ezt jelenti.:)



Vásároltál már a madewithlove.hu-n?

Még nem vásároltam, hiszen nem olyan régen ismertem meg az oldalt, de a pöttyösökből bármi jöhet.:)

Blue Polka Kreatív Tárolódobozok S, M, L, XL Méretben

 
Hol lehet Téged megtalálni?


 
♥ Kedves Erzsébet, köszönjük szépen az interjút!:) A további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasónk! 2012. május 20-án éjfélig játszhatsz R-zsivarr és a madewithlove.hu közös nyereményjátékán, amelyen az egyik nyeremény az alábbi fényképen látható szögletes kagylós nyaklánc lesz Gacsályi Erzsébet (R-zsivarr) felajánlásából. Erzsébet megosztotta velünk a nyaklánc történetét: a kagylódarabkákat, amelyből a lánc készült, egy turkálóban fedezte fel egy táskán, hazavitte, lebontotta, és így készült ez a különleges ékszer.:) Szóval egy igazi újrahasznosított nyaklánc tulajdonosa lehet a heti nyertesünk!:)  
Álló Fülbevalóállvány, Kétoldalas, XL Méret*


 (*A fotón látható fülbevalók csak illusztrációk, nem képezik a nyeremény részét.)
Ha kíváncsi vagy a korábbi beszélgetésekre, akkor itt találod őket. 
 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép darabokat válogattál össze, az interjúhoz, Erzsi! :) Örültem, hogy olvashattalak. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...