2012. augusztus 27., hétfő

Gyöngyvilágom - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 53.

Ezen a héten visszatérünk egy kicsit régi kedvencünkhöz, a gyöngyfűzéshez, és Lévay Henrietta Gyöngyvilágába teszünk egy kirándulást. Reméljük, most is velünk tartasz.;)

Kedves Heni, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar Gyöngyvilágom megnevezés? 

Lévay Henriettának hívnak, 30 éves vagyok. Főállásban ingatlan-tanácsadó, mellékállásban megszállott gyöngyfűző.:) A Gyöngyvilágom nevet talán igazán meg sem kell magyaráznom. Akinek van valami hobbija, amit imád, úgyis tudja mit takar.:)

Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?  

Mindig is érdekelt a kézművesség, de korábban valahogy sosem ástam bele magam igazán. Nálunk otthon nem nagyon volt divat, és mindig is antitalentumnak éreztem magam. Pár éve festegettem üvegmatricákat, de csak nagyon kezdő szinten, a családban a gyerekeknek az ablakra, vagy ajándékba gyertyatartóra.


A gyöngyfűzés, mint szerelem kb. 3 évvel ezelőtt kezdődött. Külföldön éltem, és nagyon sok szabadidőm volt. Volt egy ismerősöm, aki fűzött néhány karkötőt és nyakláncot, és az egyik megtetszett.

 

Mivel nem tűnt nagy ördöngösségnek, úgy gondoltam kipróbálom én is, ezért elkezdtem utána olvasgatni a neten. Csak ámultam és bámultam micsoda gyönyörű dolgokat ki lehet hozni belőle. Teljesen elvarázsoltak. Úgy éreztem, hogy egyszerűen muszáj, hogy megpróbáljam én is.


Kezdetben csak nagyon egyszerű dolgokat csináltam. Le is fotóztam mindet. Így visszanézve jókat szoktam derülni rajta. Végül annyira megszerettem, hogy előfordult, hogy napi 8-10-12 órákat fűztem. Soha semmit nem csináltam még ekkora lelkesedéssel.


Milyen munkákat készítesz és milyen technikával dolgozol? 

Gyöngyékszereket készítek, nyakláncot, fülbevalót, karkötőt, de csinálok kulcstartót, mobil díszt vagy könyvjelzőt is. Általában gyöngyfűzéssel készítem őket, néha gyöngyhorgolással, de hímeztem már fali képet is gyöngyből. Utóbbi igazi kihívás volt, jó néhány hétig készült, de igazán megérte, mert nagyon boldoggá tette új tulajdonosát.


Azt hiszem a hímzett kép mellett a másik legegyedibb alkotásom egy tetováló gép két tekercsének befoglalása volt delica gyöngyökkel, csak kár, hogy a lakkozást a gyöngyök annyira nem szerették.


Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

Ez változó. Néha például amikor barangolok az interneten, és meglátok egy ékszert, ami nagyon megtetszik lementem a képét, aztán amikor nekiülök fűzni, de nincs ihletem kinyitom ezt a mappát, és máris számtalan ötletet merítek.

 

Ilyenkor sokszor a bőség zavarába esem, mert annyi szépséget látok, hogy egyszerre tíznek támadna kedvem nekiállni. Nagyon inspirálóan hatnak rám mások alkotásai.


Előfordul olyan is, hogy reggel úgy ébredek, hogy megálmodtam valamit, és ha időm engedi leülök, és megpróbálok az álomból valóságot kreálni, de megesik az is, hogy valakin meglátok egy teljesen más technikával készült ékszert, és máris elképzelem, hogy nézne ki gyöngyből.


Volt már példa arra is, hogy megláttam egy kapcsot vagy alkatrészt és egyből elképzeltem "köré" az ékszert.


Jelenleg min dolgozol? 

Nem nagyon szokott előfordulni olyan, hogy egyszerre csak egy ékszeren dolgozzak, most sincs ez másként. Legújabb alkotásom egy nyaklánc és egy fülbevaló volt anyukám születésnapjára, aki nagyon örült neki. Emellett dolgozom még két másik nyakláncon is.


Van kedvenc munkád? 

Kedvenc munkám nincs, talán inkább kedvenc technikám és kedvenc ékszereim vannak.


Általában hamar gazdára találnak az alkotásaim, de van 1-2, ami valami miatt annyira a szívemhez nő készítés közben, hogy végül megtartom őket. Soha nem készítek két ugyanolyan ékszert, még rendelésre sem.


Mit jelent számodra a Made With Love? 

Maximalista vagyok. Soha nem adok ki olyan munkát a kezemből, amivel nem vagyok 100%-ig elégedett. Többször előfordult már, hogy készítettem egy ékszert, amiben a végén hibát találtam. Ilyenkor lebontom és neki állok újra.


Olyan is megesik, hogy pl. eltörik egy gyöngy fűzés közben. Ezt is mindig visszabontom, sőt ha szükséges elölről kezdem az egészet. Igyekszem mindig a legjobbra törekedni. Számomra a Made With Love ezt jelenti. Rengeteget kell még tanulnom és nagyon hosszú még az út, de imádom csinálni.


Vásároltál már a madewithlove.hu-n? 

Mivel évekig külföldön éltem, nem volt rá lehetőségem onnan, de van néhány dolog, amit mindenképpen szeretnék megvenni a közeljövőben.

Álló és forgó ékszerállványok a madewithlove.hu-n
  
Hol lehet Téged megtalálni? 

Korábban két blogom is volt. Egy magyar és egy angol nyelvű, de nemrég úgy döntöttem, hogy mindkettőt megszüntetem és átköltöztem a facebookra. Ekkor született meg a "Gyöngyvilágom" név is.



Kedves Heni, köszönjük szépen az interjút!:) A további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasónk! 2012. szeptember 2-án (vasárnap) éjfélig  játszhatsz a Gyöngyvilágom és a madewithlove.hu közös nyereményjátékán, amelyen az egyik nyeremény az alábbi fényképen látható "Kék gyöngy-virág" nyaklánc Lévay Henrietta felajánlásából.

 

A másik nyeremény pedig egy tetszőleges színű csillogó sál és egy nyers fa doboz a madewithlove.hu felajánlásából. Részletek a Facebookon! 

Shining Star - Csillogó sál



Nyers fa doboz


Ha kíváncsi vagy a korábbi beszélgetésekre, akkor itt találod őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...