2012. július 30., hétfő

Álomműhely - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 50.

Nosztalgiázzunk!:) Egy éve annak, hogy elindítottuk az ÉkSzertartás kedvencei interjúsorozatot. Az elmúlt egy évben szinte minden héten megismerkedhettél egy tehetséges kézművessel, aki mesélt Neked arról, hogyan kezdte, milyen alkotásokat készít, milyen technikával dolgozik, mit jelent számára a Made With Love...:) Nekünk ez utóbbi a kedvenc kérdéseink közé tartozik, mert olyan szép válaszokat kapunk erre mindig. Hiszen mindegyik beszélgetőtársunk szeretettel készíti kincseit, mindegyik alkotásában benne van lelkének egy darabkája, benne van az alkotó maga.

Hú, és micsoda kincseket láttunk!:) Bizonyára Te is úgy vagy vele, ahogy mi, vagyis bármelyik ékszert, táskát, kézzel festett selyemsálat, és egyéb szépséget örömmel a birtokodba vennéd.:)

És miért különleges a mai nap? Mert ma jutottunk el az 50. interjúhoz! Bizonyára emlékszel, hogy pár héttel ezelőtt a Facebook rajongói oldalunkon szavazást hirdettünk, arra kértük követőinket, hogy szavazzanak, ki legyen az 50. beszélgetőtársunk. A legtöbb szavazat az Álomműhelyre érkezett, így ma Szinayné Rigó Évával beszélgetünk. 


S ahogy már megszokhattad játszani is fogunk, s mivel ez egy jubileumi interjú és jubileumi játék, ezért óriási nyereményeső várható: összesen 5 db nyereményt vihet haza egy szerencsés!:) De előbb kukkantsunk be az Álomműhelybe!:)

Kedves Évi, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar az Álomműhely megnevezés? 

Sziasztok! Elsősorban ékszereket készítek, főként süthető gyurmából, de egyéb kiegészítőket is szoktam kombinálni, legyen az gyöngy, drót, vagy bármi, ami épp eszembe jut.:) Az Álomműhely elnevezés egy közös ötlet, már nem is tudom melyikünktől származik. Úgy egy-másfél éve a férjemmel gondolkodtunk, hogy belevágunk az esküvőszervezésbe, de mellette van egy ifjúsági klubunk is, plusz nekem az ékszerek, és olyan nevet akarunk, ami alá ez mind befér. Aztán kis gondolkodás után született meg végül az Álomműhely név. Azóta az esküvőszervezés már kiesett, rájöttünk, hogy nagyon nehéz betörni a "piacra", és a férjem mobilbankár lett, de a név megmaradt.  

Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz? 

Mondhatni gyerekkorom óta.:) Mindig is nagyon szerettem alkotni, nálunk a nagymamák minden ünnepre kaptak valami kézzel készítettet, minden évben újabb és újabb technikáknak néztem utána. Komolyabban kb. azt hiszem 2,5 éve kezdtem el, eredetileg egyszerűen valamiféle elfoglaltságot kerestem magamnak, ami a gyöngyfűzés lett. Rengeteget nézelődtem interneten, így találtam meg gyurmás blogokat is, amik akkor még jóval ritkábbak voltak mint manapság.:) Aztán megtetszett, kipróbáltam, és azóta eltelt két év.:)


Milyen munkákat készítesz? 

Többnyire ékszereket, időnként kulcstartókat, vagy kanáldíszítéseket. Rengeteget nézelődöm külföldi oldalakon is, hogy ihletet merítsek, de néha egyszerűen csak meglátok valamit az utcán, amit ötletet ad, vagy arra is volt már példa, hogy reggel úgy ébredtem ott volt a fejemben, amit meg akartam valósítani. De persze ettől függetlenül sokszor külön kérésre is készítek dolgokat, ezeket is nagyon szeretem, mert mindig kihívás egy leírás, vagy egy kép alapján létrehozni valamit. Mondhatni egy álmot megformázni fizikailag.:)


Milyen technikával dolgozol? 

Anyag terén többnyire süthető gyurmával, amit mindenfélével kombinálok. Mostanában rákaptam az üvegcsés ékszerekre is, ebben próbálok elmélyülni még jobban, mivel lehet még ötvözni, mit lehet beletenni stb.


Ezen kívül nagyon szeretem a képes ékszereket is, amikre többnyire nyomtatok kis képecskéket, aztán ragasztás, lakkozás, és máris készen van az egészen élethű csoki.:)


Mesélnél egy kicsit az általad alkalmazott technikákról?

Igazából nálam nincsenek kimondottan technikák, mint mondjuk egy üvegfestés esetén. A gyurmázás, legalábbis nálam többnyire "ahogy jön, úgy jön", ha születik egy ötlet, kipróbálom, és néha bár nem sikerül, amit elképzelek, akkor próbálkozom újra. Vannak kifejezetten ebben is technikák, pl. a millefiori, de ezt még nem túl sokszor alkalmaztam, és nagyon nem is ragadott magával. 

Ha kifejezetten technikát nézünk, akkor esetleg a képes ékszerek elkészítése mondható annak, de ebben sincs nagy ördöngősség, hiszen megformázzuk magát a gyurmát, kisütjük, nyomtatunk hozzá apró képecskét, ráragasztjuk és végül az egészet lelakkozzuk.:)


Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig) 

Ez elég változó, akad hogy egy megrendelőtől kapok képet, vagy leírást, mit szeretne, nem régen pl. így született egy magyaros mintás medálom, egy festett kép alapján.


De előfordul az is, hogy külföldi oldalon látok meg valami jó ötletet, aztán megpróbálom megvalósítani, végül van, hogy egészen eltérek tőle.:) De előfordult már olyan is, hogy egyszerűen eszembe jutott valami, mint nem régen egy láncos, bedugós, rózsás fülbevaló, és gondolkodtam, hogy vajon mennyire lenne megoldható. Aztán nekiestem, megformáztam a gyurmát, hozzátettem a láncot, majd az egészet ragasztottam és végül egészen nagy sikert aratott. Mostanában gondolkozom fülgyűrűkben is, de még nem jutottam el a megvalósításig. 


Jelenleg min dolgozol? 

Egy-egy ékszer általában nem ölel fel több időt, mint maximum 1-2 óra, úgyhogy nincs sosem olyasmi, amin huzamosabb ideig dolgozom, nincs is rá igazából lehetőségem, mert a lánykám mellett napi 1-2 órám van csak, sületlenül pedig nem szeretem hagyni a gyurmákat, félek a szöszöződéstől. 


Tervben újabb üvegcsés ékszerek vannak, és sárkányos szettekre is van most kérés, de ezeknek mindig nagyon nehezen állok neki.:) Sokszor előfordul, hogy amit már párszor elkészítettem és még időigényes is, annak nehezebben állok neki, aztán persze, ha már belekezdtem, akkor nincs gond, mert nehezen hagyom abba, de elindulni sokszor nehéz.


Van kedvenc munkád? 

Ez nagyon nehéz kérdés. Most az interjú miatt átnéztem az elmúlt pár hónap dolgait, és egyszerűen még a 7-8 kép kiválasztása is rendkívül nehezen ment.:) Talán most a legnagyobb szerelmem egy fekvő paci medál lett, de nagyon szeretem a sárkányokat is, és még sorolhatnám, nagyon nehéz választani.:)



Mit jelent számodra a Made With Love? 

Hát meg kell mondanom sokszor nézelődtem már itt, olvasgattam interjúkat is, de hogy maga a szóösszetétel mit jelent... amit kiskorom óta művelek. Szeretek alkotni, így hát szeretek adni is, ezért is jó a kreatívkodás, ezért is jó alkotni, ha csak egy picit is, akkor nyomot hagyni a világban. Ki tudja, lehet hogy amikor már én nem leszek, akkor egy vásárlóm unokája megfogja találni egy régi gyurma ékszeremet, és jelentéssel bír majd a számára, mert az anyukájáé, nagymamájáé volt, vagy egyszerűen csak megtetszik neki.:)


Vásároltál már a madewithlove.hu-n? 

Egyelőre még sajnos nem. Rengetegszer nézegettem már az állványokat, de nem sikerült még keretet áldoznom rá. Ugyanis van egy 15 hónapos lánykám, úgyhogy a plusz pénzek többnyire rá költődnek.:) No, meg az is benne van, hogy nem járok vásárokra, és itthoni használatra nem feltétlenül lenne szükséges számomra. De hát, ami késik, nem múlik, egyszer biztosan ennek is eljön majd az ideje.:)

Ékszerállványok

Hol lehet Téged megtalálni?

Eredetileg egy bloggal indítottam, de arra szinte már egyáltalán nincs időm. Van viszont egy egyszerű kis webáruházam, amit sajnos szintén elég ritkán frissítek, de itt pl. néhány technikai tanács is fellelhető gyurmázással kapcsolatban: http://kreativ.alommuhely.hu/. Aztán persze fellelhető vagyok facebookon is: https://www.facebook.com/alommuhely. Vagy akár e-mailben: kreativ@alommuhely.hu.


♥ Kedves Évi, köszönjük szépen az interjút!:) A további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasónk! 2012. augusztus 12-én, vasárnap éjfélig játszhatsz az Álomműhely  és a madewithlove.hu közös nyereményjátékán.

A nyereménycsomag egyik része az alábbi fényképeken látható Brekis medál és  Bedugós fánk fülbevaló Szinayné Rigó Évával felajánlásából.



A nyereménycsomag másik része pedig a madewithlove.hu felajánlásából egy darab Matrjoska fa ládika réz fogantyúval, egy darab álló, kétoldalas fülbevalóállvány és egy darab Shining Star csillogó sál tetszőleges színben. 

Díszes, Matrjoska Fa Ládika Réz Fogantyúval

Álló, Kétoldalas Fülbevalóállvány*
*A fülbevalók csak illusztrációk, nem képezik a nyeremény részét.

Shining Star Csillogó Sál




Ha kíváncsi vagy a korábbi beszélgetésekre, akkor itt találod őket. 

1 megjegyzés:

  1. Kitöltöttem, olvastam, lájkoltam, osztottam, továbbküldtem/ajánlottam. Nagyon tetszenek az ajándékok, és gyönyörűek a munkák is!További sok sikert kívánok, és várom az eredményhirdetést:) Remélem a szerencse velem lesz:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...