2011. május 30., hétfő

Valami Régi, Valami Új, Valami Kölcsönkapott, Valami Kék

Nyakunkon a nyár, s vele együtt az esküvőszezon. Éppen ezért következő bejegyzéseinkben ezt a témát járjuk körül egy kicsit: tippeket adunk nászajándékokra, kiegészítőkre, meghívókra, de beszélgetünk egy profi esküvőfotóssal, és azt is megtudhatjátok, hogy hogyan lehet a menyasszony a Nagy Napon igazi Álomnő.

(Fotó: Halász Nóra)

Kezdjük azzal, hogy utánajárunk egy régi, kedves hagyománynak. Vajon honnan ered az a szokás, hogy az esküvő napján a menyasszonynak viselnie kell valami régit, valami újat, valami kölcsönkapottat, és valami kéket? És mit szimbolizálnak az egyes tárgyak? Szokásunkhoz híven persze tippeket is adunk, hogy webáruházunk mely termékeit tudjátok az egyes kategóriákhoz kapcsolni.:) Na, nézzük csak!

Valami Régi:

A menyasszonynak az esküvő napján viselnie kell valami régit. Ez azt a kapcsolatot szimbolizálja, amit a fiatal menyasszony, aki épp a családalapítás küszöbén áll, a család többi tagjával ápol (elsősorban az anyával és a nagymamával, sőt a régebbi generációk tagjaival is). Ez a régi tárgy jelképezi a folytonosságot. Általában egy régi ékszert választ e célból az ifjú ara. A régi ékszer pedig akkor szép, ha csillog. Ebben a webáruházunk ékszertisztító készítményei segítségetekre lehetnek, hiszen még a legrégebbi ékszerből is újat varázsolnak. Különösen ajánljuk figyelmetekbe az akciós ékszerfényesítő csomagunkat!

Ékszerfényesítő csomag
Valami Új:

A "valami új" a szerencsét és a sikert jelenti a házasságban és a menyasszony ezzel az új tárggyal üzeni, hogy egy fényes jövőben bízik a családi életet illetően. A párkapcsolatra lebontva, a hitet szimbolizálja, hiszen a menyasszony és a vőlegény egy újfajta kapcsolat alapjait teszik le és bíznak ennek örökkévalóságában. És ne felejtsük el, hogy a sok új holmit el is kell valahova pakolni, ehhez pedig ideális egy kreatív tárolódoboz!:) 

Romantic Lilac Kreatív Tárolódoboz

Valami Kölcsönkapott:


A kölcsönkapott azt szimbolizálja a menyasszony részéről, hogy a barátok és a család mellette lesznek ezen a különleges napon, és később is támogatni fogják, ha erre szüksége lesz. Bármit kölcsön lehet kérni, de a ceremónia leteltével, feltétlenül szükséges annak a visszaszolgáltatása. Természetesen ékszert is kölcsön lehet kérni. S hogy legyen hova elzárni a kölcsönkapott ékszert, nézzétek meg ékszerbőröndjeinket!

Moderno Delux Ékszerbőrönd


Valami Kék:

A régi időkben az igaz hitet, a tisztaságot és a hűséget jelképezte. Legtöbbször a kékhez a harisnyakötőt párosítják, amit a menyasszony az esküvő napján szokott viselni. A régi időkben a fiatalok ruháját kék színnel szegélyezték, ami mindazt jelképzete, ami a fiatal párra jellemző kell, hogy legyen: a szerelmet, a szerénységet, a hűséget. Egy kék színű virág díszítheti a menyasszony frizuráját vagy a csokrát. Vagy éppen kék színű ékszert is viselhet a nagy napon. Olyat, mint ez a Swarovski szett. Kreativitásunk nem ismer határokat, így bármibe bele tudunk csempészni egy kis kéket, ha a menyasszony úgy kívánja.

Swarovski szett

(Forrás: Álompár.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...