2012. március 5., hétfő

Postbook - Kicsit több, mint naplóírás - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 32.

A naplóírást minden nemzedék újra feltalálja, de mindegyik a saját igényeire formálja. Az internet, a blogbejegyzések korában papíralapú naplóval megjelenni csak abban az esetben érdemes, ha az a napló valami mást is "tud", mint például a Postbook.

A Postbook kézzel varrt, egyedi vászonborítással ellátott kézműves termék, a kiadó és a naplóíró által közösen létrehozott alkotás. Egy speciális naplóból, tulajdonképpen egy élménygyűjtő füzetből és az azt rejtő design tokból áll.

Egy-egy nap kifejtendő témáit általában négy kezdőmondat segítségével előre megadja, neked ezeket folytatva kell jellemezned az aznap átélt élményeidet. (Például: "A legokosabb ötlet, amit ma hallottam, az volt, hogy...") Az alábbiakban a Postbook tervezőivel és készítőivel, Annával és Istvánnal beszélgetünk.

♥ Mióta foglalkoztok kézművességgel és hogyan született meg a Postbook ötlete?

♥ Anna: Minketten nagyon kreatív családból származunk, nekem nagymamám varrónő volt. Tőle és anyumtól lestem el, hogyan működik a varrógép. Már évek óta varrok magamnak, például egyedi táskákat, egy időben árultam is őket. Aztán tavaly nyáron épp az UrbanEve blogot böngésztem, s ezen találtam egy cikket egy olyan naplóról, amelyben minden nap ugyanazokat a mondatokat kellett befejezni: "ma ezt láttam…", "ma azt hallottam…", és így tovább, ugyanaz az öt mondat minden napra. Nagyon tetszett az ötlet, így megmutattam a férjemnek.


♥ István: Szinte egyszerre szólaltunk meg: "Milyen kár, hogy ugyanazok a mondatok szerepelnek minden nap!" Alig néhány óra alatt elkészült a Postbook sokkal változatosabb szövegeinek első verziója és mindez kiegészült az egyedi design tokok ötletével, majd szabásmintájával.


♥ Elmondanátok, hogyan is kell elképzelni a Postbook működését?

♥ Anna: A Postbook kevesebb, mint 365 napnyi bejegyzést tartalmaz, így a naplóíró választhatja meg, milyen gyakran "posztolja" emlékeit. Mivel nincs oldalszámozás vagy előre megadott dátumozás, nem kell feltétlenül sorrendben haladnod, bár ajánlott. Egyetlen szabály van csak, amit feltétlenül tarts be: az egy dátum alá tartozó kezdőmondatokat kezeld összetartozó bejegyzésekként, egyet se hagyj későbbre.


♥ István: Egyes napokon a kezdőmondatok folytatásán kívül előre megadott feladatokat is végre kell hajtanod, majd beszámolni a feladatvégrehajtás sikerességéről/sikertelenségéről.

♥ Hogyan készül egy-egy ilyen napló?

Anna: Mindenki azt tette a Postbookba, amihez a legjobban ért. István magyar tanár és újságíró, így a tartalmat ő írta. Az speciális feladatok teljesen az ő ötlete volt. Mivel én kiadványszerkesztő vagyok, én tervezem a naplók alnyomatát és én varrom.


Szót kell ejtenünk arról, hogy az angol fordítást (egymást ellenőrizve) hárman készítették, ők egyfelől barátaink, másfelől eredetileg a Postbookért lelkesedő vásárlóink.


♥ Van kedvenc munkátok?

♥ István: Én a Firenzés és Robogós belsőt szeretem a legjobban, talán mert ezek közelebb állnak egy fiúhoz.



Anna mindig új tokba szeret bele. Előfordult már, hogy kiválasztotta valamelyik design tokot, aztán a következő vásáron megvették. Ilyenkor választott magánaknak másik kedvencet. Nem spórolunk sem a munkán, sem a "hozzávalókon", nagyon sok anyagot külföldről rendelünk, hogy jó minőségű és tényleg egyedi legyen.


Mit jelent számotokra a Made With Love?

Anna: Alkotni csak szeretettel, szerelemmel lehet. A postbook erre azért is jó példa, mert csak "első közös gyermekünknek" hívjuk. Tényleg mindketten azt tettük bele, amit tudunk, és szeretünk csinálni. És minden nap foglalkozunk vele, nevelgetjük.


♥ Vásároltatok már a madewithlove.hu-n?

♥ István: Még nem vásároltunk, de a hálószobában fellelhető fülbevaló és nyaklánc mennyiséget nézve jó ötlet lenne valami állványt venni! :)


♥ Anna: Igen, nagyon sok ékszerem van, de olyan jó nekem, mert nemcsak a nővérem, de sok barátnőm is ékszereket készít. Ráadásul különböző stílusúakat. Egy ékszertartó nagyszerű ajándék lenne bármelyiküknek!

♥ Hol lehet Benneteket megtalálni?

♥ Anna: Az interneten a www.postbook.hu oldalon és a facebookon, illetve időről-időre felbukkanunk különböző vásárokon, leginkább a WAMP rendezvényein.



♥ Az utolsó kérdésünk nem is lehet más: Ti vezettek naplót? :)

♥ István: Természetesen vezetünk, bár mostanában nincs túl sok időnk élményeket gyűjteni, pontosabban abban az élményben van részünk, hogy a Postbookot fejlesztjük: új kollekció készül, gondolkodunk az angolon kívül egyéb fordításokon és a legnagyobb fejlesztés, hogy hamarosan elindul a webáruházunk, ami a honlapunkról érhető majd el. Az a mottónk, hogy: "Ha tényleg naplót írnál, a legjobb, ha máris kipróbálod!" Mi most aztán tényleg megvalósítjuk mindezt!


♥ Kedves Anna és István, köszönjük szépen az interjút!:) A további munkátokhoz sok sikert kívánunk!:)


2012. március 11-én éjfélig játszhatsz a Postbook és a madewithlove.hu közös nyereményjátékán, amelyen az egyik nyeremény az alábbi fényképen látható baglyos postbook lesz Anna és István felajánlásából, továbbá egy Bölcs bagoly ékszerdoboz és egy meglepetés könyvjelző a madewithlove.hu felajánlásából! Részletekért kattints ide!

A képen látható baglyos postbookot nyerheted meg heti játékunkon!

Kedves Olvasóink! Ha kíváncsiak vagytok a korábbi beszélgetésekre, akkor itt találjátok őket.

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon tetszett! Eddig nem találkoztam még velük. És most örülök!!! Zseniális ötlet a Postbook. Köszönöm, hogy megcsináltátok az interjút és nagyon várom a játékot is. Gratulálok!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Gratulalok en is! Nagyszeru projekt!

    VálaszTörlés
  3. Az ékszertartó volt számomra a legjobban tettsző :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...