2012. január 30., hétfő

Magenta Világ - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 27.

A múlt héten zombieYanos kreatív világába tekinthettünk be Horacsek Kriszti idegenvezetésével. Kriszti pedig Albert Timinek adta tovább a stafétát, így ezen a héten ismét egy vidám és színes egyéniséget ismerhetünk meg, akivel elkalandozunk a magenta világba. :)

♥ Kedves Timi, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar a magenta világ megnevezés?

Valahogy úgy kezdődött minden, hogy soha nem voltam megelégedve a világgal, ami körülvett. Nem szerettem, az ilyen átlagos dolgokat, mint például, hogy el kell fogadni, hogy egyszer majd felnövünk. Persze azt is tudtam, hogy ahhoz, hogy a társadalomban élni tudjak mégis kötelező túlesni többek között ezen is. Egyszer azt mondtam valakinek, hogy egy következő életemben majd szín szeretnék lenni. Ő meg azt válaszolta, hogy már az is vagyok. Talán akkor kezdtem el tudatosan felépíteni a kis világom: ami kincsekből áll, gombokból, üveggolyókból. Tökéletes pillanat keresésekből. Mesékből. Színtelen pillanatok beszínezéséből, megörökítéséből. Élet közeli élményekből. És nyomot hagyni az emberekben. Rájöttem, hogy nem csak a saját világom változtathatom meg, hanem ebből apró szeleteket adhatok másoknak is.



♥ Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

Mivel szüleim kézművesek, így mióta élek, szinte azóta alkotok. Végül pár éve tisztult le, hogy nemezzel, és filccel szeretek a legjobban dolgozni. Imádom a színeket, és a mókás kiegészítőket.


Közben mindig azt éreztem, hogy nagyon sok ember nem meri felvállalni azt, hogy ki is ő valójában. Folyton küzdöttem azért, hogy merjenek önmaguk lenni, és ha éppen egy hatalmas masnival a hajában érzi jól magát, hát tegye. Soha nem értettem, hogy mások miért nyomják el ennyire magukban ezeket a dolgokat. Szeretném, ha azzal amit létrehozok, mindenki egy kicsit jobban élne. A világnak színesebbnek kellene lennie, vállalj Te is színt!:)


♥ Milyen munkákat készítesz?

Én magam is a feltűnő, vidám ékszereket szeretem, így érthető volt, hogy először ilyeneket kezdtem el készíteni is. Néha persze próbálkozom más jellegű, komolyabb vagy nőiesebb ékszerekkel, de aztán a végére mindig úgy döntök, hogy meghagyom azt másoknak.:)


Mindenféle kiegészítőt készítettem már filcből és textilből. De megrendelésre akár kisebb táskákat is elvállalok, különösen akkor, ha nekem is tetszik az ötlet.


♥ Bemutatnád, hogy milyen technikával dolgozol?

Mindent varrással készítek el, bár sokszor ragasztóval könnyebb, vagy egyszerűbb lenne, viszont így szerintem igényesebbek, és reményeim szerint strapabíróbbak is. A technika az mindig ugyanaz, viszont az anyagok típusától függően készülnek újabbnál újabb ékszerek. Az organzával a nőiesebb vonalat próbáltam erősíteni, míg a szőrös, pöttyös anyagokból bohém ékszerek születtek.



Itt említeném meg, hogy tavaly elindítottunk egy olyan sorozatot, mely a Horacsek Kriszti cukiságai és a magenta világ ékszerek ötvözéséből jött létre. Szerettünk volna valami egészen egyedit és szeretnivalót alkotni, hiszen véleményem szerint: minden ékszer megérdemel egy kis zombieYanost!:)


♥ Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

A legtöbbször maga az anyag mintája adja az ötlet, ilyenkor a legkisebb maradékot is képes vagyok felhasználni, így születtek meg az alábbi képtelen ízű muffinok is: legyes spenótos, kukacos almás, bagoly ül a mentás muffinban és nem élvezi, valamint a francia konyha kedvelőinek a csigás muffin.:)



De volt olyan, hogy megláttam egy fotót, és mindenképpen el akartam készíteni valahogy filcből, mert annyira mókásnak találtam. Így születettek meg ezek a halloweenes láncok is.


♥ Jelenleg min dolgozol?

Mostanában masnikat gyártok, minden méretben. Hajcsatra, hajráfra és hajgumira. Legszívesebben mindenből egyetlen darabot készítenék, viszont mivel a muffin még mindig nagy divat, ezért mondhatni, hogy azokat folyamatosan gyártom. Persze a színeket, anyagokat igyekszem variálni. Most például csillag mintás filceket rendeltem, így a következő adag valóban újdonság lesz.


♥ Van kedvenc munkád?

Mint már említettem azokat az ékszereket, kiegészítőket szeretem, amiket az emberek többsége talán fel sem venne, mert túl színes, vagy túl kirívó. De nagyon szeretek szetteket is készíteni, a vásárlóim fele örömére általában az aszimmetrikus fülbevalókat részesítem előnyben. Volt már olyan, aki írt, hogy nagyon tetszik ez a fülbevaló, de ő inkább olyat szeretne, ami egyforma. Ilyenkor szívesen elkészítem természetesen.


Valószínű ha csak olyan ékszereket készítenék, ami az én kedvencem, sokkal kevesebb vásárlóm lenne. De azért néha belecsempészek a kínálatba egy-egy extravagánsabb darabot is.

♥ Mit jelent számodra a Made With Love?

Szerintem a legtöbben azért alkotunk, mert örömünket leljük benne és persze ez akkor a legtökéletesebb, ha a vásárló is ugyanígy érzi. Néha, mikor már szinte beleveszek a megrendelésekbe és azt érzem, hogy ehhez most nincs kedvem, akkor nem is folytatom inkább. Aztán varrok valami újdonságot, és újra kedvet kapok. Nehéz megtartani az egyensúlyt, hogy mindig mindenkinek jó legyen. De igyekszem figyelni a vásárlóimra és általában meg is lepem őket valami aprósággal, amiről tudom, hogy régóta szemeznek vele. Egyszer az egyik lány, mikor meglátta, hogy egy ékszerrel többet kapott, írt azonnal, hogy lehet valamit elrontottam, mert ő nem fizetett azért a brossért. Azt gondolom az ilyen pillanatokért érdemes. Meg a fotókért, amin látom, hogy megbecsülik a két kezem munkáját. Sokszor tényleg meghatódok, hogy ennyi szeretetet tudnak adni cserébe pár apróságért.


♥ Vásároltál már a madewithlove.hu-n?

Még nem vásároltam, mert főleg az interneten keresztül értékesítek. Viszont idén nyáron is megtalálható leszek a Szalajka-völgyben, így ott majd biztosan hasznát veszem néhány ékszertartónak.


♥ Hol lehet Téged megtalálni?

Egerben a Pillangó Art üzletben vannak most ékszereim, tavasztól pedig Szilvásváradon is találkozhat velem, aki nagyon szeretne. A többieknek pedig facebook-on vagyok elérhető magenta világ néven.


Köszönöm szépen a lehetőséget Nektek, az interjúhoz! Krisztinek, hogy gondolt rám, és hogy megismerhettem. A vásárlóimnak pedig azt a sok szeretetet, amiről az elején álmodni sem mertem!:)

♥ Kedves Timi, mi köszönjük az interjút!:) A további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasóink! Ahogy már mondtuk, idén a megkérdezett kézműves választja ki a következő interjúalanyt. Timi választottja pedig nem más, mint PeZi, vagyis Atyafi Petra, aki a PeZiLandbe kalauzol el minket jövő héten.

A korábbi beszélgetéseket itt találjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...