2011. szeptember 30., péntek

Eszterin Ékszerek - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 12.

Őszintén szólva mi nagyon örülünk az ÉkSzertartás kedvencei interjúsorozatnak, mert annyi tehetséges kézművest ismerhettünk meg eddig, akik megmutatták nekünk gyönyörű munkáikat, beavattak a kulisszatitkokba, elmondták, hogyan születik meg egy-egy alkotás. Reméljük, Ti, Kedves Olvasók is hasonlóan éreztek!:)

És most újra eljött a péntek, itt az ideje, hogy megismerjünk egy újabb kedvencet!:)

Hodula Eszter, az Eszterin ékszerek alapítója

Kedves Eszter, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar az Eszterin ékszerek megnevezés?

Hodula Eszternek hívnak, 21 éves egyetemista vagyok Budapesten. Egyedi ékszerek készítésével foglalkozom. Az Eszterin név ötlete egy réges-régi becenevemből jött, azért döntöttem e mellett, mert az ékszereimet abszolút rám jellemző stílusban alkotom, így azok engem tükröznek, én pedig az alkotásukban élem ki magam igazán.

Kedvenc anyagom a süthető gyurma, de más egyéb is megfordul a kezeim alatt egy-egy munka elkészítése során. Habár mondhatom, hogy rengeteg energiát, illetve a szabadidőm nagy részét szentelem az ékszereknek, ezt "csak" hobbyként űzöm és a jövőbeli terveim között is ilyen formában szerepel. Ez a kikapcsolódásom. :)

♥ Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

Ékszereket már gimnazista korom óta készítek, de akkor még főleg gyöngyfűzéssel próbálkoztam. Később egyszerűen összeszerelhető ékszereket kezdtem készíteni.



Ezeket is szerettem és néha készítek is magamnak pár darabot, de legjobban a süthető gyurmával szeretek dolgozni. Hogy hogyan találkoztam vele, az még az előbbinél is régebbi és vicces történet, ugyanis még 10 éves koromban az unokatesómtól kaptam néhány csomag süthető gyurmát. Nagyon tetszett, csináltam is belőle sok-sok művészinek közel sem értékelhető kis ákombákomot. :D



A megmaradt darabkákat mindig csak pakolgattam, de aztán el is felejtődött. De tavaly tavasszal valahogy villámcsapásszerűen a buszon hazafelé beugrott, hogy nekem égető szükségem van egy puzzle-os hajcsatra, és valahogy összeállt, hogy ebből a gyurmából akár el is lehetne készíteni. Vettem pár színt, kicsit utánajártam a témának, és ez lett belőle. :) Viszont csak a vicc kedvéért, azóta sincs puzzle-os hajcsatom...:)



♥ Milyen munkákat készítesz?

A süthető gyurma teljes szabadságot ad, mind a szabad formázási lehetőséggel, mind a színekkel, ezért gyakorlatilag bármi elkészíthető belőle az ember ügyességétől függően. Szerintem ez az, amibe mindenki beleszerelmesedik, aki csak a kezébe veszi. :) Így volt ez nálam is és ezt igyekszem kihasználni, és többféle stílusú ékszert készíteni. Viszont nagyon szeretem a vidám színeket, ezeket jól lehet variálni a sütiken például, vagy bármilyen figurán.



De a pasztellszínekért is odáig vagyok mostanság. Hál’ Isten bőséges a választék. :) Mivel a fülbevaló mániám már-már kóros, így főleg ezeket szeretem készíteni.



♥ Milyen technikával dolgozol?

Főleg süthető gyurmát használok, esetleg gyöngyökkel, és pár apró kiegészítővel kombinálom. Kipróbáltam már a szalvétatechnika gyurmával való ötvözését is, ez viszont még nem forrotta ki magát nálam egészen, tehát vannak még terveim vele. :)



♥ Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

Ez mindig változó. Függ attól is, hogy épp milyen kedvem van. Sokszor meglátok, vagy eszembe jut valami és megpróbálom elképzelni gyurmából, majd megvalósítani. Na, ebből szokott az lenni, hogy valami teljesen más lesz belőle, mert elkalandozom. :) Tehát előfordul, hogy az egyik ötlet hozza magával a másikat. Szeretek rajzokat készíteni, ezek is nagyon inspirálók tudnak lenni, mert egyből látom, hogy milyen variációk lehetnek még és ki tudom választani a legjobbat. De nem mindig gondolkodom előre, néha csak úgy leülök és jön, ami jön alapon készítek valamit.



Mostanában szeretek egy témán belül ötletelni, most is dolgozom ilyesmin, hamarosan látható lesz. :)

♥ Jelenleg min dolgozol?

Mindig több mindenen. Viszont most főleg egy doboz megtervezésén ügyködöm. Egy babadoboz készül, amibe belekerülhetnek az első kis emlékek a bébiről (pl. kórházi karszalag, hajtincs). Ezt a képen láthatót az unokaöcsémnek készítettem, és most a születendő kisöccsének fogok egy hasonlót. Mivel a név kiválasztása még folyamatban van, így a dobozra is várni kell még. :)



♥ Van kedvenc munkád?

Igen, aktuálisan mindig van. Ezektől nehéz is megválni, így előfordul, hogy önző módon kisajátítok darabokat. Azért, ez általában a fülbevalókkal szokott megesni meg a gyűrűkkel, ezek a kedvenceim.



♥ Mit jelent számodra a Made With Love?

Az alkotás esszenciája, hogy azt az ember szívvel lélekkel tegye. A kézi készítésű ékszereknél éppen ez a lényeg, ettől értékesek. A Made With Love ennek adja meg a keretet.




♥ Vásároltál már a madewithlove.hu-n?

Még nem volt rá alkalmam, de nagy a kísértés. :) Rövidtávú terveim között szerepel egy szép ékszerállvány beszerzése.:)



♥ Hol lehet Téged megtalálni?

Több helyen elérhető vagyok: e-mailben (eszterin@gmail.com), Facebookon (Eszterin ékszerek). És a most indult blogomon is követhető vagyok (www.eszterin.blogspot.com).




♥ Kedves Eszter, köszönjük szépen az interjút, a további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasóink! Jövő héten újabb tehetséges kézművessel ismerkedhettek meg. Ne feledjétek figyelemmel kísérni a riportsorozatot, mert decemberben meglepetéssel készülünk ehhez kapcsolódóan.:) A további beszélgetéseket itt találjátok.

3 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...