2012. február 20., hétfő

Szabó Erzsó Selyem-Nemez - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 30.

Az ÉkSzertartás kedvencei interjúsorozat keretében ezen a héten Szabó Erzsóval ismerkedhettek meg, aki a legősibb textiltechnikával, nemezkészítéssel foglalkozik. Tarts velünk a nemez világába!:)

Kedves Erzsó, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol?

Mesterségem címere nemezműves, nemezkészítő. Gyapjúból készítek olyan használati tárgyakat, melyek a nőiséget, a finomságot sugározzák, s általuk igyekszik kiemelni, éltetni azt. Így jönnek létre a selyembe nemezelt öltözékek, táskák, sálak, ékszerek, övek, sapkák, topánok, ruhák, s még sorolhatnám. Az eredeti darabok gyökereihez visszanyúlva, de a mai használhatóságot figyelembe véve születnek munkáim.

Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

A nádudvari Népi Kismesterségek Szakiskolájában találkoztam komolyabban a kézművességgel tizenegy évvel ezelőtt. Az első két évben belekóstolhattunk több mesterségbe is, s a tapasztalatok által kiválaszthattuk a számunkra legkedvesebbet. Így végeztem 2004-ben szövőként. Már akkor is a textil, a gyapjú ragadott magával, hogy pusztán fonalakból varázslatos mintájú kelméket, időtálló szőnyegeket készíthettem.


Majd elkerültem a Debreceni Egyetemre, néprajz-művelődésszervező szakra, de közben sem maradt el a kézművesség. Folyamatosan tartottam játszóházakat, kézműves foglalkozásokat óvodásoknak, iskolásoknak egyaránt. Eközben 2006-ban indult Nádudvaron a textilműves-nemezkészítő szak, ahol Árvai Anikótól és Vetró Mihálytól tanulhattam, s azóta is meghatározója az életemnek a nemezelés.


Debrecenben a Tarka-Barka Kézműves Műhelyben kapott helyet a fazekas, fafaragó, kosárfonó mellett a nemezkészítő műhelyem. Délelőttönként óvodások lepik el kuckóinkat, s velük igyekszünk megismertetni az alkotás, a kézművesség örömeit. Rendszeresen részt veszünk különböző rendezvényeken, fesztiválokon, s szívesen teszünk eleget hasonló meghívásoknak, melyeken az adott ünnepkörnek, vagy a rendezvénynek megfelelően különféle vidám kézműves foglalkozást tartunk. 2011 februárjától Balmazújvároson a Veres Péter Általános Művelődési Központban vezetek szakkört nyolc fővel. Itt lehetőségünk nyílik a nemezelés múltjáról, jelenéről, technikáiról, mintakincséről mélyebben is gondolkodni. Igyekszem a gyerekekkel megszerettetni az ősi mesterséget, s az önmagukba vetett bizodalmat erősíteni, miszerint képesek létrehozni, teremteni a saját két kezükkel. Életem része a tanítás, ahogyan én tanultam, azonnal tovább is adtam, hogy minél többen ismerkedhessenek meg a népi kézművességgel, azon belül is a nemezelés technikájával. Ezért is folytatom tanulmányaimat a nádudvari szakiskolában a nemezművesség szakoktatói képzésén.


Milyen munkákat készítesz?

Majdnem mindent, amit csak viselni lehet. Olyan egyedi tervezésű öltözékeket, melyek praktikusak, mert a gyapjú jó tulajdonságai érvényesülnek bennük, hogy télen fűt, nyáron hűt, hogy lehet vastag, erős, vagy leheletvékony, finom. A táskák készítésénél különös figyelmet fordítok a használhatóságra és a szépségre, hogy egy olyan mindennapi darabbal gazdagodhasson a tulajdonosa, melyet öröm viselnie. De igaz ez a fülbevalókra, az övekre, a kalapokra és a cipőkre is, mindegyiküket magam is használom, viselem, vagyis teljes szívvel tudom ajánlani.


Milyen technikával dolgozol?

A legősibb textiltechnika szinte korlátlan formavilággal, melynek csak a fantáziánk szabhat határt. Már kr. e. 6500-ból vannak leletek, miket Pazirikban egy jégbe fagyott sírban találtak (nemeztakarókat, maszkokat, állatalakokat). Különösebb eszköz nélkül a levágott báránygyapjú tömörítés, gyúrás, simogatás hatására összeáll. Tulajdonképpen a nemez nem más, mint összegubancolódott szőr.

Mára már felfedezték a kézműveseken túl az iparművészek, képzőművészek is, mivel korlátlanul alakítható, formálható, különféle anyagokkal kombinálható, összedolgozható.


Az általam festett gyapjúból készítem táskáimat, ékszereimet, a ruhákat hernyóselyemmel, pamutgézzel kombinálom. A technika lehetővé teszi, hogy varrás nélkül alakítsam, formáljam az öltözékeket, s így nincs két egyforma darab sem színben, sem formában, sem mintájában.


Jelenleg min dolgozol?

Aktuális munkám ez a fényképen látható gyermekjátszó, amely több nemezből készült játékkal együtt megtekinthető 2012. március 2-ig a Nemezecske Játékszerek Kiállításán, a hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központban.


Vásároltál már a madewithlove.hu-n?

Az interjúfelkérés által ismertem meg madewithlove.hu oldalt, de már nézelődtem rajta és például az ékszerállványok nagyon tetszenek. De találtam még sok hasznos kelléket, úgyhogy valószínűleg innen fogom beszerezni őket. :)


Hol lehet Téged megtalálni?

♥ A www.szaboerzsonemez.hu honlapon megtaláljátok alkotásaimat, továbbá a Hírek menüpontban az aktuális információkat, kiállításokat, újdonságokat.


♥ Kedves Erzsó, köszönjük szépen az interjút!:) A további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasóink! Ha kíváncsiak vagytok a korábbi beszélgetésekre, akkor itt találjátok őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...