2012. február 27., hétfő

eVe - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 31.

A múlt héten Szabó Erzsó elvitt minket a nemez világába, ezen a héten pedig Reményi Éva vezetésével a fémek világába kirándulunk, és az ötvösművészettel ismerkedünk meg egy kicsit közelebbről. Évivel közös játékot is indítottunk, amelyben Évi Madárka fülbevalóját és egy csillogó sálat nyerhettek. Részletekért kattints ide!

♥ Kedves Évi, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar az eVe megnevezés?

♥ Ékszerkészítéssel foglalkozom, ezen belül leginkább fémekből (réz, ezüst, arany) készítek fülbevalókat, nyakláncokat, karkötőket, gyűrűket és kitűzőket.

Az "eVe" elnevezés tulajdonképpen a nevem angolul, ami egyszerű, könnyen megjegyezhető és a szimmetria miatt szerintem még jól is mutat a lógómban.



Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?


Ékszerkészítéssel 5-6 éve foglalkozom. Teljes mértékben hobbynak indult, de aztán egyre jobban érdekelt a dolog.


2009-ben rátaláltam Reményi Katalin ötvösművésznőre, akinek egy évig jártam nyílt alkotóműhelyébe, ahol belekóstolhattam az aranyművesség fortélyaiba. A névrokonság csak véletlen, de mint tudjuk véletlenek nincsenek! Nagyon izgalmasnak találtam ezt a szép szakmát, és Katalin biztatására beiratkoztam a Práter utcai, Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola kétéves, ötvös-aranyműves szakára. Óriási élmény volt számomra ez a két év, először tanultam olyasmit, ami igazán érdekelt. Eredetileg egyébként közgazdászként végeztem a BGF-en.


Az ötvös iskolát alig egy hete fejeztem be, de már tervezgetem a következő továbbképzést, ami valószínűleg egy vésnök tanfolyam lesz. Később szeretném kitanulni a becsüs szakmát is, de egyelőre a szabad alkotásnak szentelem az időmet.

A műhelyem egy régi nyári konyhából lett kialakítva a közvetlen a szomszédságban a nagymamámnál. A műhelyhez tartozik egy kis bemutatóterem is (korábban kamra volt). Az egész olyan, mint egy kis mézeskalács házikó. Nagyon szeretek itt tevékenykedni.

A kézműves pályát tekintve fontosnak tartom még megemlíteni, hogy tagja vagyok egy solymári ifjúsági egyesületnek (Kud-Arc Közhasznú Ifjúsági Egyesület), akikkel rendszeresen járunk pl. a Sziget Fesztiválra, ezen belül a Civil Szigetre, ahol egy héten át miden nap más-más kézműves programot szervezünk a résztvevőknek. A szervezet fontos szerepet tölt be a helyi amatőr művészek, – köztük a saját – felkarolásában és a nagyközönséggel való megismertetésében.

Milyen munkákat készítesz és milyen technikával dolgozol?

Korábban sokféle anyaggal (fa, kerámia, üveg stb.) dolgoztam és sokféle technikát kipróbáltam, ezt tükrözte az ékszerek sokszínűsége is, de mostanra áttértem a fémek használatára, ami eleve egy egységesebb képet mutat.

Gondolom, ahogy telik az idő és az ember egyre többet lát, hall és tanul, úgy megtalálja a saját stílusát is az alkotásban.

A fémek közül nagyon szeretek sárgarézzel és vörösrézzel dolgozni. Azon túl, hogy tetszik maga az anyag, nekem olyan, mintha lelke lenne és magában hordozna valamit a letűnt korok ékszerviseletéből. A nemesfémek közül egyelőre ezüsttel dolgozom, amiből általában kifinomultabb, díszesebb darabok készülnek.

Egyik kedvenc technikám a domborítás, ami egy nagyon munkaigényes folyamat, főként, ha igazán kidolgozott felületet szeretnénk létrehozni.


Emellett készítek kovácsolt ékszereket, amelyek durvábbak, rusztikusabbak, de személy szerint az én stílusomhoz igen közel állnak.

Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

Ezen a területen épp változások vannak, eddig csak úgy nekiálltam egy-egy "kósza" ötlet megvalósításának, aztán ha tetszett a végeredmény készítettem hozzá egyéb elemeket, egy fülbevalóhoz pl. karkötőt. Most, hogy elkezdtem nemesfémekkel is dolgozni, nagyobb időt szentelek az ékszerek előzetes megtervezésének, úgymond a kollekció megálmodásának. Az a célom, hogy ha lehet még teljesebb, kidolgozottabb ékszereket hozzak létre. Sokszor visszanyúlok régebbi kedvenc darabokhoz, amiket továbbgondolok és kiegészítek új ötletekkel.


Jelenleg min dolgozol?

Nemrég fejeztem be a vizsgamunkámat az iskolában, ami majdnem két hónapig készült, így kell most néhány nap szusszanás.
De fejben és papíron már a tavaszi kollekciómon dolgozok, melyek között – részben a vizsgamunka hatására, részben a keleti motívumvilág szeretete miatt – sok keleties ékszer lesz: nagyobb méretű, gazdagon díszített medálok, fülbevalók és gyűrűk. A másik, ezzel picit ellentétes vonal a letisztult, néhol vicces ékszerek (Jancsi & Julis, madárka a Magyar Népmesékből, nagy szívek, egyszerű gömbök…).

A képen látható Madárka fülbevalót egy sál kíséretében akár meg is nyerheted!
Részletekért kattints ide!

Előbbieket inkább ezüstből utóbbiakat rézből készítem, de a megrendelések és extra kívánságok terén nagyon rugalmas vagyok.


Van kedvenc munkád?

A cintányérgyűrűk, őket nem tudom megunni! Viselem akár alkalomkor, akár hétköznapokon, szinte mindenhez passzol.

Vásároltál már a madewithlove.hu-n?

Még nem vásároltam a Made With Love-on, de tavasztól kezdődik a vásárszezon, amire feltétlenül szeretnék beszerezni néhány fülbevaló állványt. Szerintem nagyon jól fognak illeni a standom összképébe, arról nem is beszélve, hogy sok ékszert tudok ráakasztani. Lehet itthonra is elférne egy….:)


Hol lehet Téged megtalálni?

Leginkább a Facebookon, mint eVe. Itt általában minden aktualitás (új kollekció, vásáridőpontok, kiállítás, játékok) fent van, de akár személyesen is szívesen látok bárkit solymári műhelyemben.

Fontosabb vásárok, amiken részt veszek: Gozsdu Bazár, Szabad a Vásár, Művészetek völgye.

Egyéni elképzelések esetén vagy, ha bármilyen javítanivalótok van (széttört, megkopott, kiesett a kő stb…), kereshettek telefonon: +36 (70) 342 1569, vagy e-mailen: eva.remenyi@gmail.com.

A új honlapom készülőben van, remélem tavaszra meglesz!

Köszönöm a lehetőséget!

♥ Kedves Évi, köszönjük szépen az interjút!:) A további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

2012. március 4-én éjfélig játszhatsz eVe és a madewithlove.hu közös nyereményjátékán! Részletekért kattints ide!

Kedves Olvasóink! Ha kíváncsiak vagytok a
korábbi beszélgetésekre, akkor itt találjátok őket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...