2011. augusztus 19., péntek

RixArt - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 6.

Az ÉkSzertartás Facebook rajongói oldalunk kedvenceit bemutató sorozatunkban ezúttal egy igazán jól működő, kreatív csapattal, a RixArt-tal ismerkedhettek meg.

Kerekes Zsófia, a RixArt ügyvezető igazgatója

Kedves Zsófia, bemutatnád néhány szóban a RixArt-ot? Mikor alakult és mi a fő profilja?

♥ Cégünk 2009-ben kezdett el üvegékszerek gyártásával foglalkozni, de 2010-ben új anyagokat, és formákat keresve kezdtük el az acél ékszereink tervezését és gyártását. 2011-től pedig már nem csak ékszereket készítünk, hanem ékszerszerelékeket is, mely kollekciónk nyitó darabja a díszíthető, állítható nemesacél gyűrűalap.

Úgy tudom, hogy a RixArtot többen alkotjátok. Kik működnek közre a vállalkozásban, kinek, mi a "specialitása”?

♥ Valóban a "RixArt Team" - nek 3 oszlopos tagja van, Dávid, aki a vezető gyártástechnológus, de a fő feladatköre mellett minden részfolyamatból aktívan kiveszi a részét, Attila, aki a szerszámainkat készíti, és jómagam, Zsófi, én az üveg ékszerek gyártásával illetve az acél ékszerek tervezésével foglalkozom főként, de a cég működéséhez szükséges dolgoktól kezdve az ékszergyártáson át mindennel foglalkozom. A stabil csapaton kívül még néhány alkalmi munkatársunk is segíti a munkánkat attól függően, hogy milyen munkafolyamaton dolgozunk éppen, mint például Kati vagy Juci, akik a termékfotóinkat és divatfotóinkat készítik, vagy Klári, aki a grafikai munkálatokban segít.

♥ Hogyan jött az ötlet, hogy összefogjatok, és vállalkozást alapítsatok?

♥ A RixArt egyszemélyes vállalkozásnak indult még 2009 tavaszán, de amikor a gépészmérnöki tanulmányaink során együtt várakoztunk Dáviddal az egyetem előtt, és elkezdtünk beszélgetni, hogy ki mivel foglalkozik a tanuláson kívül, az egyik pillanatról a másikra már az ékszerek gyártását tervezgettük, hogy miként, hogyan tudjuk összehozni a nemesacélt és az üveget. Egy - két hónap múlva már el is kezdtünk komolyabban együtt dolgozni, és azóta már Attila is csatlakozott hozzánk.

♥ Milyen technikákkal dolgoztok? Bemutatnád valamelyiket?

♥ Az üveg ékszerek Fusing (összeolvadásos) technikával készülnek. Spectrum Fusing üveggel dolgozunk. Az üvegek kiválasztása után a kívánt formára vágjuk, csiszoljuk, alkalmanként festjük a darabokat, majd egy égetőkemence segítségével alakítjuk ki a végleges formát. Ezek után a gyűrűnek szánt üvegek saját készítésű nemesacél alapra kerülnek - amiket egy általunk tervezett és készített kivágó szerszámmal gyártatunk le, majd vibrációs koptatással vagy kézi polírozással fényesítünk - a fülbevalónak vagy medálnak szánt üvegek pedig nikkelmentes szereléket kapnak. A jövőben viszont tervezzük, hogy valamennyi szerelékünket magunknak készítjük el nemesacélból.



Az acél ékszereink készítése ettől valamivel komplikáltabb. Itt a tervek megrajzolása után (ami egy 3D-s tervezőprogrammal történik) egy nagy teljesítményű lézervágó gép van segítségünkre. A kivágás után több kisebb alakítás, lépcsős polírozás következik, hogy az ékszer végleges formáját és fényét elnyerje. Némely acél ékszerünk lézergravírozott mintát is kap.



Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

♥ Egy konkrét ékszer terve általában a legváratlanabb helyzetekben születik meg, mint például vezetés közben. Ha megvan az ötlet, elkészül róla a rajz, és hogyha a kollégáknak is elnyerte a tetszését, akkor megszületik az ékszer a fent említett, immáron jól bevált technológiai eljárással.

♥ Jelenleg min dolgoztok?


♥ Jelenleg az acél ékszerek gyártásáé a főszerep, de emellett készülünk egy új katalógussal, és a háttérben készülőben van a soron következő ékszerszerelékek gyártásának előkészítése is.



♥ Van kedvenc munkátok?

♥ Aktuális kedvencek mindig vannak, van úgy, hogy egy-egy darab jobban a szívünkhöz nő, mint például az első pár karperec, amikből saját magunknak is készítettünk egy-egy egyedileg gravírozott darabot, amiket a mai napig majdnem minden nap hordunk. Őket nevezhetjük kedvencnek.

♥ Mit jelent számotokra a Made With Love?

♥ Az ékszerállványok fellegvára! Hatalmas választék elérhető áron! Néhány hónapja találtam rá a Made With Love weboldalra, és rögtön el is mentettem a kedvenceim közé, mondván, hogy innen biztosan rendelni fogok gyűrűtálcát, meg még ami megtetszik! Már lassan össze is áll a "bevásárló" lista! :)



♥ Hol lehet Benneteket megtalálni?

♥ Megtalálhatóak vagyunk a www.rixart.hu internetes címen, ahol minden információt megtalálhatnak az érdeklődők, de ezen kívül van Facebook és Twitter profilunk is!
Saját bolttal még nem rendelkezünk, de a weboldalunkon belül lévő webshopban minden aktuális ékszerünket meg lehet találni. Ha valaki élőben is meg szeretné tekinteni a termékeinket, annak van lehetősége rá, mivel minden vasárnap kinn vagyunk a GOUBÁN.

Kedves Zsófia, köszönjük szépen az interjút, a további munkátokhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasóink! Jövő héten újabb tehetséges kézművessel ismerkedhettek meg. Ne feledjétek figyelemmel kísérni a riportsorozatot, mert decemberben meglepetéssel készülünk ehhez kapcsolódóan.:) A további beszélgetéseket itt találjátok.

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok a sikereitekhez!
    érdekesség?...gépészmérnökből ékszerkészítőnek lenni nem megszokott:)

    VálaszTörlés
  2. csatlakozom! gépészmérnökből ékszerkészítő! o.O :)

    VálaszTörlés
  3. Nemigazán akarom ismételni az előttem szólókat,de mégis megteszem.Az ékszereid pedig csodásak és egyediek.Gratulálok.Köszönöm:Tóth Tímea

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...