2011. szeptember 30., péntek

Eszterin Ékszerek - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 12.

Őszintén szólva mi nagyon örülünk az ÉkSzertartás kedvencei interjúsorozatnak, mert annyi tehetséges kézművest ismerhettünk meg eddig, akik megmutatták nekünk gyönyörű munkáikat, beavattak a kulisszatitkokba, elmondták, hogyan születik meg egy-egy alkotás. Reméljük, Ti, Kedves Olvasók is hasonlóan éreztek!:)

És most újra eljött a péntek, itt az ideje, hogy megismerjünk egy újabb kedvencet!:)

Hodula Eszter, az Eszterin ékszerek alapítója

Kedves Eszter, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar az Eszterin ékszerek megnevezés?

Hodula Eszternek hívnak, 21 éves egyetemista vagyok Budapesten. Egyedi ékszerek készítésével foglalkozom. Az Eszterin név ötlete egy réges-régi becenevemből jött, azért döntöttem e mellett, mert az ékszereimet abszolút rám jellemző stílusban alkotom, így azok engem tükröznek, én pedig az alkotásukban élem ki magam igazán.

Kedvenc anyagom a süthető gyurma, de más egyéb is megfordul a kezeim alatt egy-egy munka elkészítése során. Habár mondhatom, hogy rengeteg energiát, illetve a szabadidőm nagy részét szentelem az ékszereknek, ezt "csak" hobbyként űzöm és a jövőbeli terveim között is ilyen formában szerepel. Ez a kikapcsolódásom. :)

♥ Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

Ékszereket már gimnazista korom óta készítek, de akkor még főleg gyöngyfűzéssel próbálkoztam. Később egyszerűen összeszerelhető ékszereket kezdtem készíteni.



Ezeket is szerettem és néha készítek is magamnak pár darabot, de legjobban a süthető gyurmával szeretek dolgozni. Hogy hogyan találkoztam vele, az még az előbbinél is régebbi és vicces történet, ugyanis még 10 éves koromban az unokatesómtól kaptam néhány csomag süthető gyurmát. Nagyon tetszett, csináltam is belőle sok-sok művészinek közel sem értékelhető kis ákombákomot. :D



A megmaradt darabkákat mindig csak pakolgattam, de aztán el is felejtődött. De tavaly tavasszal valahogy villámcsapásszerűen a buszon hazafelé beugrott, hogy nekem égető szükségem van egy puzzle-os hajcsatra, és valahogy összeállt, hogy ebből a gyurmából akár el is lehetne készíteni. Vettem pár színt, kicsit utánajártam a témának, és ez lett belőle. :) Viszont csak a vicc kedvéért, azóta sincs puzzle-os hajcsatom...:)



♥ Milyen munkákat készítesz?

A süthető gyurma teljes szabadságot ad, mind a szabad formázási lehetőséggel, mind a színekkel, ezért gyakorlatilag bármi elkészíthető belőle az ember ügyességétől függően. Szerintem ez az, amibe mindenki beleszerelmesedik, aki csak a kezébe veszi. :) Így volt ez nálam is és ezt igyekszem kihasználni, és többféle stílusú ékszert készíteni. Viszont nagyon szeretem a vidám színeket, ezeket jól lehet variálni a sütiken például, vagy bármilyen figurán.



De a pasztellszínekért is odáig vagyok mostanság. Hál’ Isten bőséges a választék. :) Mivel a fülbevaló mániám már-már kóros, így főleg ezeket szeretem készíteni.



♥ Milyen technikával dolgozol?

Főleg süthető gyurmát használok, esetleg gyöngyökkel, és pár apró kiegészítővel kombinálom. Kipróbáltam már a szalvétatechnika gyurmával való ötvözését is, ez viszont még nem forrotta ki magát nálam egészen, tehát vannak még terveim vele. :)



♥ Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

Ez mindig változó. Függ attól is, hogy épp milyen kedvem van. Sokszor meglátok, vagy eszembe jut valami és megpróbálom elképzelni gyurmából, majd megvalósítani. Na, ebből szokott az lenni, hogy valami teljesen más lesz belőle, mert elkalandozom. :) Tehát előfordul, hogy az egyik ötlet hozza magával a másikat. Szeretek rajzokat készíteni, ezek is nagyon inspirálók tudnak lenni, mert egyből látom, hogy milyen variációk lehetnek még és ki tudom választani a legjobbat. De nem mindig gondolkodom előre, néha csak úgy leülök és jön, ami jön alapon készítek valamit.



Mostanában szeretek egy témán belül ötletelni, most is dolgozom ilyesmin, hamarosan látható lesz. :)

♥ Jelenleg min dolgozol?

Mindig több mindenen. Viszont most főleg egy doboz megtervezésén ügyködöm. Egy babadoboz készül, amibe belekerülhetnek az első kis emlékek a bébiről (pl. kórházi karszalag, hajtincs). Ezt a képen láthatót az unokaöcsémnek készítettem, és most a születendő kisöccsének fogok egy hasonlót. Mivel a név kiválasztása még folyamatban van, így a dobozra is várni kell még. :)



♥ Van kedvenc munkád?

Igen, aktuálisan mindig van. Ezektől nehéz is megválni, így előfordul, hogy önző módon kisajátítok darabokat. Azért, ez általában a fülbevalókkal szokott megesni meg a gyűrűkkel, ezek a kedvenceim.



♥ Mit jelent számodra a Made With Love?

Az alkotás esszenciája, hogy azt az ember szívvel lélekkel tegye. A kézi készítésű ékszereknél éppen ez a lényeg, ettől értékesek. A Made With Love ennek adja meg a keretet.




♥ Vásároltál már a madewithlove.hu-n?

Még nem volt rá alkalmam, de nagy a kísértés. :) Rövidtávú terveim között szerepel egy szép ékszerállvány beszerzése.:)



♥ Hol lehet Téged megtalálni?

Több helyen elérhető vagyok: e-mailben (eszterin@gmail.com), Facebookon (Eszterin ékszerek). És a most indult blogomon is követhető vagyok (www.eszterin.blogspot.com).




♥ Kedves Eszter, köszönjük szépen az interjút, a további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasóink! Jövő héten újabb tehetséges kézművessel ismerkedhettek meg. Ne feledjétek figyelemmel kísérni a riportsorozatot, mert decemberben meglepetéssel készülünk ehhez kapcsolódóan.:) A további beszélgetéseket itt találjátok.

2011. szeptember 28., szerda

Elegant Sálak - Utolsó Darabok, Ingyenes Kiszállítással!

A mai napon is szelektálnunk kellett sáljaink között... Muszáj, mert hamarosan jön az új kollekció, és kell neki a hely.:) Szóval, az itt látható modelleket nem csak, hogy akciós áron megvásárolhatod, de házhoz is szállítjuk Neked!

Íme, egy kis ízelítő Elegant sáljainkból, amelyek között hölgyek és urak is találnak kedvükre valót!:)


















Ha valamelyik szépségen megakadt a szemed, akkor ne késlekedj, kattints rá, és rendeld meg, mert mindegyikből már csak pár darab van!:)

És még valami! Most MINDEN SÁLUNK INGYENES KISZÁLLÍTÁSSAL rendelhető. (Az extra akció az akciós sálakra is vonatkozik és akkor érvényes, ha CSAK SÁLAT rendelsz, és előre utalással vagy bankkártyával/paypallal fizetsz.)

Jó válogatást!:)

French Kiss Divatsálak - Utolsó Darabok, Ingyenes Kiszállítással!

Hogy az új sálaknak legyen hely polcainkon, az előző modelleket nem csak, hogy akciós áron megvásárolhatod, de házhoz is szállítjuk Neked! Íme, egy kis ízelítő French Kiss Divatsáljainkból!

Jó, ha tudod, hogy ezeket a sálakat legszívesebben minden francia lány letépné a nyakadból.:) Fiatalosak, rojtosak, a színes és csillogó csíkok lendületesen szaladnak végig a textílián. A szivárvány minden színében pompáznak és garantáltan oda vonzzák a tekintetet.



























Ha valamelyik szépségen megakadt a szemed, akkor ne késlekedj, kattints rá, és rendeld meg, mert mindegyikből már csak pár darab van!:)


És még valami! Most MINDEN SÁLUNK INGYENES KISZÁLLÍTÁSSAL rendelhető. (Az extra akció az akciós sálakra is vonatkozik és akkor érvényes, ha CSAK SÁLAT rendelsz, és előre utalással vagy bankkártyával/paypallal fizetsz.)

Jó válogatást!:)

2011. szeptember 27., kedd

Boldog Szülinapot A Mérlegeknek! - Ajándékötletek Horoszkóp Szerint 3.

Eljött a Mérleg hava... Itt az idő, hogy egy kicsit kielemezzük Mérleg ismerőseinket, s átgondoljuk, hogy minek is örülnének a legjobban szülinapjukra.

Nézzük csak, milyenek is a Mérlegek (szeptember 23 - október 22.)!

Nagyon fontos számukra a szépség, a harmónia.

A férfiak és a nők is kedvelik a csillogó réz dísztárgyakat. A hölgyek örülnek egy szép ékszernek, legyen az nemesfém, vagy bizsu. Nem hiányozhatnak ruhatárukból a divatos ruhadarabok, kiegészítők, például a sálak, kendők, stólák, de meglephetjük őket egy szép sminkkészlettel is.

Különösen nagy hangsúlyt helyezzünk az esztétikus csomagolásra!

Kedvenc színeik az égszínkék, a rózsaszín, a világoszöld és a pasztellek.

Ajándékötleteink Mérlegeknek:

Egyedi Ékszer a Mérleg Hölgy Ízlése Szerint




Réztisztító Krém, Hogy Ragyogjanak a Kedvenc Réz Ékszerek, Tárgyak





Egyedi Szemüvegláncok, az Elegáns Kiegészítők



Kétoldalú Kockás Sál - Ideális Ajándék Mérleg Urak Számára



Égszínkék Ötrészes Nesszeszer a Mérleg Hölgy Sminkkészletének Tárolásához



Halványzöld Selyemsál Bronz Betéttel, Akár Vállkendőként Is Viselhető



Mibe csomagold az ajándékokat?










További ötletekért nézz körül a Madewithlove.hu - Az ÉkSzerelmesek Webáruházában!

Kedves Mérleg jegyűek! Nektek mi tetszik a legjobban a kínálatból? S mit gondoltok, jellemzőek Rátok a bejegyzésben leírtak?:)

Kedves Hozzátartozók? Ti mit gondoltok?:)

A többi csillagjegyekhez kapcsolódó ajándéktippjeinket itt találod.

2011. szeptember 26., hétfő

A Gyöngypláza és a Madewithlove.hu Közös Játéka

Jó hírünk van így a hét elején!:) Elindult a Gyöngypláza és a Madewithlove.hu közös játéka szuper nyereményekért!:)

Nyerj

1 db gyönyörű Beluga Beads gyöngyfülbevalót a Gyöngypláza felajánlásával



és hozzá való sálakat (3 db-ot, a Te kérésed szerint) a Madewithlove.hu felajánlásával.


Hihetetlen, de igaz: Mindkét ajándékot Egyetlen játékos nyeri meg! A nyeremények átruházhatók.

A játék feltételei a szokásosak:

légy tagja a Gyöngyékszerek és a Madewithlove.hu Facebook oldalainak,

oszd meg a játékot,

töltsd ki a kérdőívet (1 perc).

A részletekért kattints ide!

A játék október 2. vasárnap éjfélkor zárul.

Hétfőn, 2011. október 3-án 1 nyertest sorsolunk!

Sok szerencsét!

2011. szeptember 23., péntek

Decsi-Kiss Dorka - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 11.

Az ÉkSzertartás kedvencei riportsorozatunk keretében ismét megismerhettek egy rendkívül tehetséges kézművest, Decsi-Kiss Dorkát, akivel hamarosan közös játékot is indítunk.:) A játékról részletes információkat a Facebookon találtok.

Kedves Dorka, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol?

Hobbiként gyöngyékszereket készítek. Eleinte barátaimnak készítettem esküvői ékszereket, aztán magamnak hétköznapi dolgokat. De ha a munkahelyemre ékszerben mentem be, valamelyik kolléganőm biztos elszedte tőlem, s ékszer nélkül tértem haza. Ez adta az ötletet, hogy szélesebb nyilvánosság előtt is megmutassam magam.

Amikor nem gyöngyözök, akkor a ma három hónapos kislányommal, Sárival foglalatoskodom.:)

♥ Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

A nevemben szerepel a szülőfalum, Decs neve. Decs a Sárköz fővárosa, ahol nagy hagyománya van a gyöngyfűzésnek. Kilencéves koromban kezdtem el gyöngyfűzést tanulni Oláh Éva néninél (Berekai Éva néni lányánál). Egy-egy ilyen "óra" után otthon mindig megmutattam anyukámnak is, amit tanultunk, ő pedig mindent megtanult tőlem, aztán továbbfejlesztette magát, kutatott, gyűjtött, szakdolgozatot írt a gyöngyökből. Most Király Zsiga-díjas gyöngyfűző népi iparművész...

Én persze kamaszkoromban abbahagytam, mert minden más érdekesebbnek tűnt, de néhány évvel ezelőtt, egy barátnőm megkért, hogy készítsek neki az esküvőjére menyasszonyi és menyecske-nyakláncot. Akkor újra beleszerettem a gyöngyökbe.:)

♥ Milyen munkákat készítesz?

Eleinte az anyukámtól tanult népi mintákat próbáltam meg modern színekkel elkészíteni, de aztán rájöttem, hogy sokkal jobban érdekelnek a peyote- és herringbone-technikával japán gyöngyökből készülő ékszerek, így most már inkább ezeket készítem. Persze ha kéri valaki, örömmel elkészítek mást is. Nemrégiben elkezdtem Swarovski kristályokat is használni.

♥ Milyen technikával dolgozol?

A gyöngyfűzésen belül majdnem mindent kipróbáltam, de a kedvencem a peyote és a herringbone. Tűvel és cérnával készítem az ékszereket, a damilos dolgok nem érdekelnek.

♥ Bemutatnád valamelyik technikádat?

Hát, tulajdonképpen a gyöngyfűzés olyan, mint a varrás, csak nem anyagot anyaghoz, hanem gyöngyöt gyöngyhöz varr az ember lánya.:)



♥ Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

Vannak, akik arra esküsznek, hogy mintáról elkészítenek valamit. Nekem ez nem megy. Persze az is lehet, hogy azért, mert olyan sok gyöngy, meg kellék van az asztalomon, hogy a minta papírja már nem férne el...:) De egyszerűen sosem szerettem, ha megmondják, mit hogyan kell megcsinálni.:)

Az első herringbone karkötőmet pl. egy gyöngyfűző lánytól vettem, mert meg akartam tanulni. Addig néztem, amíg rá nem jöttem, hogyan kell megcsinálni. Akkor persze anyukám átküldte annak a hullámos változatát emailen, hogy na, akkor ezt is meg tudod. És meg tudtam... :)

♥ Jelenleg min dolgozol?

Egy smaragzöld szetten. Már van egy 3/4 karkötő, 1/2 pár fülbevaló, egy gyűrű és egy medál.



De időközben elkészült egy másik szett, amit rövid határidővel kért egy ismerős, és egy felajánlás a madewithlove.hu-val közös játékunkra.:)



Szóval azért nem unatkozom, mert időközben párom, Adonyi Gábor készíti a weboldalamat, mely remélem, már a jövő héttől elérhető lesz a www.gyongyplaza.hu oldalon, itt a Beluga Beads márkanéven fognak megjelenni a munkáim, ez a logó szerepel a képeimen.



♥ Van kedvenc munkád?

Az egyik kedvencem egy 13/0-s (mákszemnyi méretű) bronz charlotte (egyik oldalán csiszolt) gyöngyből készült lépcsős nyakpánt volt, bronz T-kapoccsal. Kb. egy hétig dolgoztam rajta minden nap, és gyönyörű szép lett.

♥ Mit jelent számodra a Made With Love?

Kincsesbánya és kísértés :D

♥ Vásároltál már a madewithlove.hu-n? Ha igen, akkor mit, bevált-e és tervezel-e még valamit?

Igen, aranyszínű organza tasakokat vettem. Tervezek még fülbevalótálcát, tasakokat és dobozkákat is.



♥ Hol lehet Téged megtalálni?

A www.facebook.com/gyongyekszerek oldal már egy ideje működik, illetve hamarosan elkészül saját weboldalam, a www.gyongyplaza.hu, vagy emailen: decsi.kiss.dorka@gmail.com.

♥ Kedves Dorka, köszönjük szépen az interjút, a további munkádhoz és induló weboldaladhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasóink! Jövő héten újabb tehetséges kézművessel ismerkedhettek meg. Ne feledjétek figyelemmel kísérni a riportsorozatot, mert decemberben meglepetéssel készülünk ehhez kapcsolódóan.:) A további beszélgetéseket itt találjátok.

2011. szeptember 15., csütörtök

Melinda ékszerei - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 10.

Rohan az idő... Nemrég kezdtük el ÉkSzertartás kedvencei riportsorozatunkat, és már félidőhöz érkeztünk... Még nem késő bekapcsolódni, hiszen nagy meglepetéssel készülünk a sorozat követői számára november-december környékén!:)

Andócsi-Tar Melinda, a Melinda ékszerei alapítója

Kedves Melinda, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar a Melinda ékszerei?

A Melinda ékszerei gyűjtőfogalom, egészen pontosan azt jelenti, hogy nagy, tehetséges gyöngyfűzők mintáit fűzöm meg a nekem tetsző módon, úgy, hogy számomra viselhető legyen. S ezekbe szeretnek bele sok esetben mások, barátok, ismerősök. Valamint kihívás számomra az, ha néhány mintával nagy harcok árán megbirkózom, viszont már odáig fejlesztgettem magam, hogy vannak saját mintáim is, amikre nagyon büszke vagyok.


Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

Kézműveskedek már régóta. Korábban üveget festettem, mécsestartókat, képeket. Aztán próbáltam kosarat fonni peddingnádból. Szalvétatechnikáztam, végül pedig 3 évvel ezelőtt egy hobby boltban vettem magamnak gyöngyöket. A mostani ékszerekhez képest azok nagyon kezdetlegesek voltak, egyszerűen, gyermeki módon csak sodronyra fűzve játszadoztam a színekkel, majd pedig a világhálón találtam szembe magam jó pár mesterrel, akik megihlettek.


Milyen munkákat készítesz?

Nyakláncokat, karkötőket, fülbevalókat, gyűrűket gyöngyfűzéssel.


Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig)

Nagyon szeretem magyar és külföldi gyöngyfűzők blogjait, honlapjait nézegetni, és ha egy minta nagyon megtetszik rögtön gondolkodni kezdek, milyen színvilág lenne az, amivel én ezt az ékszert viselni tudnám. A saját mintáim pedig csak úgy jöhetnek létre, ha van egy gyöngyfűzési tudásalapom, ami alapján séma nélkül tudom fűzni a saját gondolataimat.


Jelenleg min dolgozol?

Titkos. :) Újabb esküvői ékszert készítek és az ilyet nem szeretem az esküvő előtt senkinek sem megmutatni, csak a menyasszony láthatja!


Van kedvenc munkád?

Természetesen igen. Nagyon sok ékszer a szívemhez nő és büszke vagyok magamra, hogy adott esetben meg tudtam fűzni egy neves gyöngyfűző csodás mintáját, vagy pedig saját magam alkothattam valami szépséget a saját mintám alapján.


Mit jelent számodra a Made With Love?

Nálam minden ékszer így készül, szeretettel!


Vásároltál már a madewithlove.hu-n?

Sajnos nem vásároltam még, de nemsokára eljön az ideje.


Hol lehet Téged megtalálni?

A blogomon (www.antamelin.blogspot.com) és a Facebookon Melinda ékszerei néven, valamint az antamelin@citromail.hu e-mailcímen.


♥ Kedves Melinda, köszönjük szépen az interjút, a további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)

Kedves Olvasóink! Jövő héten újabb tehetséges kézművessel ismerkedhettek meg. Ne feledjétek figyelemmel kísérni a riportsorozatot, mert decemberben meglepetéssel készülünk ehhez kapcsolódóan.:) A további beszélgetéseket itt találjátok.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...