2013. március 29., péntek

Boldog Nyuszit!:)

Kellemes húsvéti ünnepet kívánunk Mindenkinek!

A lányoknak sok locsolót (mert egy évben egyszer igazán kibírjuk, és kell a megtisztuláshoz meg a termékenységhez...:)), a fiúknak pedig sok piros tojást és csoki nyulat!:)

És reméljük, hogy a Nyuszi végre a tavaszt is elhozza...:)



Végezetül az egyik kedvenc locsolóversünk, amit az apróságok olyan édesen tudnak elmondani.:)

"Korán reggel útra keltem,
Se nem ittam, se nem ettem.
Tarisznya húzza a vállam,
Térdig kopott már a lábam.
Bejártam a fél világot,
Láttam sok-sok szép virágot.
A legszebbre most találtam,
Hogy öntözzem, alig vártam.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár egy puszi."

Ne spóroljatok a puszival, Lányok!:)

2013. március 25., hétfő

Noémi oldala - Az én kis világom - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 66.

Mindegyik, eddig megkérdezett kézműves barátunkról elmondható, hogy imádja, amit csinál, szívvel-lélekkel készíti alkotásait. Ugyanez igaz Arany Noémire is, akinek szintén öröm olvasni a sorait, hiszen minden egyes mondatából érezhető az öröm és odaadás, amit az alkotás folyamata, és az elkészült alkotások iránt érez. Pillantsuk most be Noémi kis világába!

♥ Kedves Noémi, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? 
 
Szeretettel köszöntelek Benneteket, "Az én kis világom" - ban. Arany Noémi vagyok. Textilből készült, egyedi készítésű, szívet és lelket melengető apróságokat, levendula illattal meghintett zsákokat, lakásdíszeket, kézzel varrt mackókat, nőies, elegáns táskákat, kiegészítőket készítek. Ezeket mind-mind szem előtt tartva lett a mottóm a következő: "Megálmodtad... megtaláltad... textilből és levendulából!"

♥ Mióta foglalkozol kézművességgel? Hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

Hobbiként tört be az életembe a kézművesség. Nagyon sokféle technikát kipróbáltam, aztán 2007-ben ajándékba kaptam egy varrógépet, és ez indított el ezen az úton. Autodidakta módon kezdtem el, és varrtam és varrtam. 


Alakult mind a munkám stílusa, mind a minősége is. Kislányaim születése után úgy éreztem, ez az én utam. Folyamatosan változom, mint mindenki más. Sok minden tükrözi és befolyásolja a munkáim hangulatát, a lélekrezdülések, a napsütés, egy finom kávé... A lényeg, hogy jóleső legyen! 


A mindennapokban dolgozom, alkotok, ami nagyon sok mindent jelent nekem, szinte létszükséglet! Felvillanyoz és megnyugtat, határozottá tesz és néha elbizonytalanít. Több dolog készül egy időben: előbújik a kislány, megmutatja magát a Nő...:) A munkáimban benne van minden, ami kicsit bennem is.:)  


Milyen munkákat készítesz?

Azt hiszem, erre a kérdésre már válaszoltam is az elején...:) 


♥ Milyen technikával dolgozol?

Fő profilom a varrás. Megtalálni a textilek, színek harmóniáját. A pasztell árnyalatok, a kidolgozott , apró részletek nagyon fontosak, mert az igazi szépség bennük rejlik. Ezektől az apróságoktól lesznek kis figuráim, egyedi kis egyéniségek, igazi lélekkel és szívvel. 


Előfordul azonban, hogy szintén textillel, textilből, de varrógép nélkül, kézzel dolgozom. Lakásdíszekre, kopogtatókra, virággömbökre gondolok, ahol hajtogatom, formálom az anyagokat. 

 

Az ékszerek felé is húz a szívem. Elkészült kis kollekcióm első darabja, ez a levendulás medál. Hamarosan követi még jó pár. Egyszerűség, finomság lesz a sorozat fő ismérve.


Mesélnél arról, hogyan születik meg egy alkotás? (Ötlettől a megvalósulásig) 

Többrétű a dolog. Sok minden készül megrendelésre, természetesen az egyedi kívánságokat szem előtt tartva, de belecsempészve saját stílust, ötletet, hiszen az a cél, hogy a munkáim, egy fajta tükre legyen a lelkemnek. 


Új tervek, ötletek, akár egy szép anyag láttán is születhetnek. Ha betérek egy-egy kedvenc üzletbe, simogatom, tapintom a különféle textileket. Imádom az illatukat... Így választok. Van, hogy rögtön látom mit is varrok majd belőle, de előfordult már nem egyszer , hogy annyira megtetszett egy anyag színvilága, hogy nem tudtam a boltban hagyni, és lehet, hogy csak hetek, hónapok múlva szabtam belőle. 


♥ Jelenleg min dolgozol?

Jelenleg a közelgő Húsvétra készülök! Édes kis ünnepre hangoló, csipke díszes tojásokkal, pihe-puha nyuszikákkal, tavaszt váró ajtódíszekkel. 


A munka több szálon is fut. Levendulával töltött párnácskáim, zsákocskáim, tündérkéim is készülnek. 


♥ Van kedvenc munkád?

Kedvenc munkám egy falikép, amit egy foltvarró pályázatra készítettem. Hogy mit akartam üzenni a képpel? Mindenképpen szeretetet és barátságot! Hiszen ez a kiállítás, amire pályáztam a Foltbarátságról szólt határok nélkül. Sokan vagyunk, akik hobbiból kezdtük el a varrást, ami mára "szerelemmé" vált. Sokan, mint a napraforgó szirmai, és virág magjai. Egymást segítve, egymástól tanulva, egymás kezét fogva, lesz, lett a kedvtelésből kezdett varrásból szerelem, szinte lételem, önkifejezés. Nagyon örülök, hogy részese lehettem a kiállításnak! És őszintén mondom, hogy a munkám készítésének minden percét élveztem, az aprólékos munkákon át, a látványosabb részekig. 


♥ Mit jelent számodra a Made With Love?
 
A Made With Love, az alkotás, a mindennapi csendes csodák szeretettel közvetítése az emberek felé! 


♥ Vásároltál már a madewithlove.hu-n? 

Sajnos még nem volt alkalmam, de már akad egy-két kiválasztott, ami szerelem első látásra!:)

Mimo XXL Ékszerbőrönd több színben - kávébarna, fekete

Hol lehet Téged megtalálni?  

A legfrissebb munkáimat és híreket facebook oldalamon láthatjátok, olvashatjátok: Noémi oldala - Az én kis világom.

♥ Kedves Noémi! Köszönjük az interjút, további munkádhoz sok sikert kívánunk.

 

Kedves Olvasónk! 2013. április 1-jén, hétfőn éjfélig játszhatsz  a  Noémi oldala - Az én kis világom és a madewithlove.hu közös játékán, amelyen az egyik nyeremény az alábbi képen látható maci, aki nem más, mint Manccsoda Mokka Arany Noémi felajánlásából. Mit kell tudnunk Manccsoda Mokkáról?:) Noémi szavaival élve ezeket:

Nemrég új jövevénnyel bővült a Manccsoda család!:) Bemutatom Nektek Manccsoda Mokkát, az aprócska mackót, akivel garantáltan jól indulnak az álmos reggelek.:) Egyedi szabásminta alapján, az elsőtől az utolsó öltésig kézi öltésekkel készült!

Ezt az édes macikát kávéimádóknak ajánlom, vagy olyan gyermeklelkűeknek, akiket el tud varázsolni egy ilyen kis szőrmók!:) ♥ Aki az esszpresszót szereti... aki a cappuccinot... aki a Caffé latte híve... vagy a machiato a kedvence... esetleg a bécsi kávé... vagy az americano... vagy a finomságos ír kávé...:)

Manccsoda Mokka :)
 
Ezt a versikét dörmögte a fülembe:

Én vagyok Mokka maci,
Akivel reggel öröm ébredni.
Hogy jól induljon a napod,
A kávét tőlem kapod!

Beige színű, wellsoft anyagból készült, igazi pihe-puha barát. Mérete: 18 cm.

A másik nyeremény pedig egy 3 darabos Matrjoska fa ládika, réz fogantyúval a madewithlove.hu felajánlásából. Részletek a facebookon!

3 darabos Matrjoska fa ládika, réz fogantyúval
(A képen látható ékszerek csak illusztrációk!)

Ha kíváncsi vagy a korábbi beszélgetésekre, akkor itt találod őket.
 

2013. március 1., péntek

Maitra Mantra, és mindenKIderül...

Néhány hónapja egy új közösség formálódik a Facebookon, a Maitra Mantra. Pozitív üzeneteikkel, bölcsességeikkel nap mint nap egyre több ember arcára csalnak mosolyt. Mivel mi is hasonló nézeteket vallunk az oldal alapítóival - Boldizsár Marcsival és Szabó Szilárddal - a pozitív életszemléletet illetően, ezért arra gondoltunk, hogy elbeszélgetünk velük egy kicsit, sőt egy közös játékkal is készülünk. Fogadjátok őket szeretettel!:)

Kedves Marcsi és Szilárd, bemutatnátok a Maitra Mantrát? Milyen céllal hoztátok létre az oldalt?

A mai rohanó világunkban, amikor az embereknek egyre kevesebb idejük jut saját magukra, a családjukra, szeretteikre, akkor szükség van valamiféle hagyományos értelemben vett értékre. Mi is így voltunk és vagyunk ezzel, és úgy látjuk, hogy nem csak mi, hanem egyre több ember ábrándul ki az "anyagi világnak" nevezett környezetből. Viszont azt is látjuk, hogy ezzel párhuzamosan egyre nagyobb szerepet kap a lélek, vagy más néven a spiritualitás. Ki vannak éhezve az emberek az értékes gondolatokra, s úgy látjuk, hogy ha ehhez hozzá tudunk tenni valamit, az minden bizonnyal örömet okoz sokaknak. Igyekszünk szép és hasznos idézetekkel, videókkal, szép zenékkel megörvendeztetni a Facebook-táborunkat.


Mit jelent a név, Maitra Mantra?

A Maitra szanszkrit nyelven Szeretetet jelent. Vagyis a létezésünk alapvető mozgatórugóját. A mantra szintén szanszkrit szó, jelentése az elme eszköze, és sokan ismerhetik onnan, hogy a keleti vallásokban, főleg a buddhizmusban mantrákat recitálnak, mondogatnak, mert ez egy varázserővel bíró szó vagy mondat. A nevünk jelentése tehát "A Szeretet mantrája".



Ha jól tudom a Maitra Mantra több, mint egy Facebook oldal, hiszen rendezvények szervezésével is foglalkoztok, s hamarosan sor kerül első előadásotokra is, ami nem más, mint Laár András önálló estje. Mondanátok erről pár szót?

Abszolút! Azt látjuk, hogy nagyon jó, ha az ember a Facebookon olvas különböző értékes dolgokat, azonban ez az oldal egy virtuális teret hoz létre, és ilyen módon egy virtuális közösséget. Hiszünk abban, hogy az emberek társas lények, és ezért egy élő közösségnek mindig megvan a maga varázsa. Ezen kívül egy-egy mai tanítótól meghallgatni valamit személyesen, élőben, szintén szép dolog. Például meg lehet nézni az István a királyt is a YouTube-on, de élőben, egy színházban egészen más. Jó lenne, ha ez nem veszne ki az életünkből.  


Kiket vártok a rendezvényre?

Mindenkit! Ez így elég tágan hangzik, de valóban így van. Olyanokat, akik szeretik a humort, nem átallanak nevetni egy-egy jó poénon. Olyanokat, akik nyitottak a spiritualitásra, most nyitnak, vagy csak egyszerűen érdekli őket, hogy a sokak által a KFT zenekar énekeseként és Besenyő Pista Bácsiként ismert Laár András, aki mindemellett buddhista pap, mit és hogyan ad elő. És olyanokat is, akik ismerik András másik zenei oldalát is, itt a tantrikus zenéket felölelő Tündértantrára gondolok. Nem mellesleg olyanokat, akik ezt az élményt egy jó társaságban szeretnék átélni. Mindenkit szeretettel fogadunk! A "mindenKIderül" címet viselő előadás egy teljesen új dolog, Andrásnak sem volt még ilyen estje, így mi is nagyon kíváncsiak vagyunk. 


Mikor és hol lesz az előadás?

A mindenKIderül - Besenyőtől Buddháig előadás 2013. március 13-án lesz 19.00 órától a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (1088 Budapest, Vas u. 2/C).

Hogyan juthatnak hozzá a jegyekhez az érdeklődők?

Az érdeklődés miatt mi az elővételt javasoljuk, az info@matramantra.hu címre írva minden kedves érdeklődőnek adunk bővebb felvilágosítást. 

Milyen jövőbeni terveitek vannak?

Folytatni azt, amit elkezdtünk.:) Posztolni értékes gondolatokat, és a mindenKIderül -t eljuttatni több helyre. Olyan, Budapesttől távoli városokba, ahol azt látjuk, hogy az emberek részéről hatalmas érdeklődés van mindenre, nyitottak, viszont a vonatkozó lehetőségek elég szűkösek, gyakorlatilag szinte nincsenek hasonló előadások. 



Van esetleg valami pozitív üzenetetek az Ékszertartás blog olvasói számára?:)

Hogyne, természetesen ezúton is szeretettel üdvözlünk mindenkit, tartsatok ékszert továbbra is, sokat, lehet köztük ékszerteknős is, ami kétségkívül aranyos, ámbár kevésbé praktikus, már a szépség hangsúlyozása szempontjából.;) Nagyon köszönjük az érdeklődéseteket, kövessetek minket a Facebook-on: www.facebook.com/maitramantra.


♥ Kedves Marcsi és Szilárd, köszönjük szépen a beszélgetést, további sok sikert és pozitív gondolatokat kívánunk!:)

És ahogy ígértük, közös játékkal is készülünk, ugyanis a Maitra Mantra felajánlott 4 db jegyet Laár András március 13-ai mindenKIderül - Besenyőtől Buddháig előadására az Ékszertartás blog olvasóinak és a madewithlove.hu facebook oldal követőinek. A játékban való részvételhez nem kell mást tennetek, mint kitölteni ezt a kérdőívet, ami kb. 1 percet vesz igénybe.:) A játék március 10-én, vasárnap éjfélig tart. Március 11-én, hétfőn, két nyertes sorsolunk, akik 2-2 belépőjegyet nyernek az előadásra. Sok szerencsét!:)
Tovább a kérdőívhez!>>>

Tovább a kérdőívhez!>>>


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...